Élet-Stílus

Szült a 14 éves orosz Instagram-sztár, aki azt állította, tízéves a gyerek apja

„Szültem egy kislányt, majd később mindent elmesélek”.

Kislánynak adott életet Darja Szudnyisnyikova, az a 14 éves lány, aki azzal sokkolta Oroszországot, hogy a gyereke apja egy 10 éves kisfiú.

Áprilisban írtunk arról, hogy a Zseleznogorszkban élő Dása a terhessége napvilágra kerülése óta tévéműsorokban szerepel, és Instagram-sztár lett – akkor még 122 ezren követték az oldalát, ma már 413 ezres az érdeklődők tábora.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

БЕРЕМЕННА В 13 🦋 (@uverdig_iv) által megosztott bejegyzés, Aug 12., 2020, időpont: 2:23 (PDT időzóna szerint)

Januárban lett ismert a tény, hogy a hetedikes kislány állapotos, és úgy döntött, megszüli a gyereket, akinek állítólag a tízéves Iván az apja. Darja később bevallotta, hogy korábban egy 15 éves iskolatársa megerőszakolta őt, így feltehetően akkor esett teherbe. Az erről szóló posztot azóta eltávolította, mivel állítása szerint az ügyben büntetőeljárás indult.

Dása Instagram Stories-ban, rengeteg videóban számolt be a vajúdás folyamatáról, majd a szülés után nem sokkal remegő annyit tudatott, hogy

Szültem egy kislányt, majd később mindent elmesélek.

Később videóban elmondta azt is, hogy „szétszakadt, és varrni kellett”, rettenetes fájdalmai vannak.

Dása azt mondja, az immáron 11 éves Iván majd 16 éves korától válhat hivatalosan a most született kislány apjává – amennyiben kapcsolatukban addig nem áll be változás. A lány szerint Iván nem lakik nála, csak néha ott alszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik