Gazdaság

Adókedvezmény kapcsán várható kötelező NAV-ellenőrzés

Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások utáni tao-kedvezményt 2017-ben vezették be, és mivel a NAV az adókedvezményt 3 éven belül legalább egyszer kötelezően ellenőrzi, ezért várható, hogy egyre több adózónál vizsgálják majd annak érvényesítését. Az elmúlt években a szabályokat többször változtatták, és a kedvezmény kizárólag akkor vehető igénybe, ha minden kritériumnak megfelel az igénylő, emiatt a hiányosságokat célszerű még az ellenőrzés előtt feltárni és orvosolni. A Mazars tájékoztatójából kiderül, várhatóan mire fókuszál majd a NAV a vizsgálat során.

Érdemes megfontolni, hogy egy tervezett beruházásnál megvalósulnak-e energiahatékonysági célok, mivel ilyen esetben a vállalkozás akár 70 százalékkal is csökkentheti a fizetendő nyereségadó összegét. Az elmúlt években a kedvezménnyel számos adózó élt és számolt el kedvezményt, láthatóan akkor is, ha a beruházás akár a legcsekélyebb energiamegtakarítást eredményezte. Az adókedvezmény szabályai meglehetősen összetettek, például az adózási rendelkezések mellett egyszerre érvényesülnek a műszaki szempontok is.

Fontos a bonyolult szabályozás követése, mert volt, amikor bővült a kedvezmény köre, más esetben viszont szigorítás történt, és a módosításokhoz gyakran speciális, átmeneti jogalkalmazást előíró szabályok is kapcsolódtak –  figyelmeztet a tanácsadócég adóigazgatója, H. Nagy Dániel.

Mire érdemes mindenképp figyelni?

Az energiahatékonysági adókedvezmény a beruházások mellett 2018. július 26-tól már a felújítások esetében is érvényesíthető. Ez jelentős könnyítés a korábbi szabályokhoz képest, hisz egy teljes eszköz beszerzését jelentő beruházás mellett már a meglévő eszköz felújítására is igénybe vehető a kedvezmény. A kedvező változás nem volt visszamenőleges, az átmeneti szabály alapján csak azokra a felújításokra alkalmazható, amelyeket az előbbi dátumot követően kezdtek meg.

Vitás kérdés lehet, hogy melyik módszerrel kell megállapítani a beruházás, felújítás érvényesíthető költségét, és abból pontosan mekkora összeget lehet a kedvezménynél figyelembe venni. A tao-törvény egyrészt megengedi, hogy a beruházás, felújítás részét képező tárgyi eszköz teljes bekerülési értékét és értékének növekedését is elszámolja az adózó, ha az kizárólag energiahatékonysági célt szolgál. Ez a szigorú feltétel azonban csak ritkán teljesül. Másrészt elszámolható a beruházás, felújítás többletköltsége, amely az energiatakarékosabb eszközök beszerzése miatt merült fel.

Tapasztalatuk szerint egy termelő vállalkozás csak kivételesen és kellő körültekintéssel veheti figyelembe a teljes bekerülési értéket a kedvezmény érvényesítésekor. Ha mégis így tett, fontos még egyszer ellenőriznie, hogy valóban a teljes összeget jogosult-e elszámolni.

Adóbírságot és késedelmi pótlékot jelenthet, ha nem jogosan érvényesítették az adókedvezményt

A fentiek mellett további jogszabályváltozások, átmeneti jogalkalmazást előíró szabályok, bizonyos beruházások kizárása, de a mindenre kiterjedő dokumentáció követelménye is kihívások elé állíthatja az adózókat. Ha a NAV egy ellenőrzés során állapítja meg, hogy a kedvezményt tévesen, akár csak nem megfelelő összegben vették igénybe, a jogosulatlanul érvényesített összeg után adóbírságot és késedelmi pótlékot is kiszabhat, és az adóhatóság ilyenkor előírja a kieső társasági adót is.

A várható adóhatósági ellenőrzések egyben azt is jelentik, hogy az adókedvezmény most „vizsgázik” majd, most derülnek ki azok a szempontok, amelyek mentén a NAV a gyakorlatban értékeli az egyes beruházásokat. Ugyan kiforrott ellenőrzési gyakorlat jelenleg nincs, az megjósolható, hogy épp a jogszabály összetettségéből adódó hibák, téves jogértelmezések miatt lesznek majd NAV-megállapítások.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik