Élet-Stílus

A legidegesítőbb dolog a randizásban

sms (sms, mobiltelefon, )
sms (sms, mobiltelefon, )

A helyszínválasztás és a tökéletes ruha helyett, a férfiakat a betűk bosszantják legjobban.

Egész pontosan azok az üzenetek, amiket választottjuknak kell írni: mondjuk az első randi előtt, vagy két találka között, hogy fenntartsák az érdeklődést. Hiába szolgál a technika fejlődése és az SMS arra, hogy az intimitás és a vonzódás sokkal gyorsabban kialakuljon a felek között, a többség úgy véli, a rövid üzeneteknek épp annyi a hátránya, mint az előnye.

Mint kiderült, a siker szempontjából például egyáltalán nem mindegy, hogy az illető férfi milyen stílusú üzeneteket ír, milyen a helyesírása, vagy az, hány SMS-t ír egy nap. Ahogy az is sok mindent eldönthet, hogyan központoz: egy vesszőnek, vagy épp pontnak a hiánya ugyanis vezethet – sőt az esetek egy részében vezetett is már – olyan félreértésekhez, amik veszélybe sodorták a leendő kapcsolatot is.

A TSB Magazine által készített felmérésből kiderült, hogy a brit férfiak 32%-a épp emiatt az üzeneteket úgy ahogy van, kiirtaná a randizásból, míg 18%-uk úgy véli, még a kifejező – de nem túl érzelgős – üzeneteknél is sokkal kellemetlenebb helyzeteket okoz a bizonyos első csók előtti néhány pillanat (Mikor? Hogyan?).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik