Élet-Stílus

Rák a horkolás miatt?

horkol (alvás, horkolás, )
horkol (alvás, horkolás, )

Amellett, hogy rontja az alvás minőségét, a horkolás súlyos betegségekért is felelhet.

Az, ha valaki alvás közben hangokat ad, hangosan szuszog, vagy horkol nem csak zavaró és bosszantó, de veszélyes is lehet. Korábban állatokon végzett kísérletek bizonyították, hogy az alvás közbeni légzési nehezítettség – például a horkolás – összefüggésben áll az új vérerek kialakulásával. Hogy egész pontosak legyünk, meggyorsítja azokat, így egy daganat esetében például, felgyorsíthatja annak növekedését.

Egy most befejezett, 22 éven keresztül zajló tudományos vizsgálat, amiben 1522 résztvevő adatait elemezték, ezt az eddig kizárólag az állatokra vonatkozó eredményt vitte tovább. A szakemberek bizonyították, hogy azoknál, akik alvás közben nehezített légzéstől szenvednek – vagyis alvási apnoétól, vagy horkolástól –, nagyobb eséllyel alakul ki a rosszindulatú daganat (4,8%-kal növeli a kockázatot), mint azoknál, akik nem horkolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik