Sport

Ligetvári Patriknak kalandos nyolc év és hét edző jutott

Nyolc év leforgása alatt a hetedik edzőjéhez kell igazodnia Ligetvári Patriknak, a Telekom Veszprémhez visszatért válogatott kézilabdázónak.

A Veszprém is akarta a hatalmas jobbátlövőt
A PSG igazgatója, Bruno Martini szerint olyan csapatuk van, amely megfelel az edző kívánalmainak.

Az átlövőt 2012-ben vetette be először a magyar bajnokcsapat, akkor még 17 éves sem volt. Ez akkor történt, amikor a klub névadó támogatója még az MVM volt, a vezetőedző pedig a Akkori edzője, Carlos Ortega nagy jövőt jósolt a hatalmas erővel bombázó, a védőfalban pedig az ellenfeleket nemigen kímélő tehetségnek.

Ligetvárira azonban a kölcsönszerződések sorozata várt, a klub először a Balatonfürednek adta kölcsön, majd 2018-ban a spanyol Ademar León, tavaly a BM Logrono La Rioja következett.

Kalandos nyolc évre tekinthetek vissza, amely alaposan próbára tette az alkalmazkodó képességemet, de minden csapatomnál tanultam valamit, és most sokkal érettebbnek érzem magamat, mint amikor legutóbb elhagytam Veszprémet

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak.

„Kicsit zűrös volt az idei tavaszom, előbb Spanyolországban szorultam be egy hónapra az otthonomba a járványveszély miatt, aztán itthon kellett kéthetes önkéntes karanténba vonulnom. Ha nincs velem a menyasszonyom és a kiskutyám, még nehezebben viseltem volna ezt a brutális időszakot. A bezártság heteiben is annyit edzettem, amennyit csak tudtam, nem sokat veszítettem az erőmből, de a csapatjátékot sajnos semmivel sem tudtam pótolni.”

Két nap híján öt hónap telt el azóta, hogy a Telekom Veszprém utoljára játszott tétmérkőzést. Szerdán este zárt kapus felkészülési találkozón ismét Vladan Matics csapata, a Grundfos Tatabánya lesz az ellenfél.

„Az állandóság és a változás egyaránt jellemző a csapatomra. Rajtam, a visszatérőn kívül a spanyol Jorge Maqueda és Rodrigo Corrales, a dán Nikolaj Markussen, valamint az orosz Danyiil Siskarjov is azon lesz, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse el a pályán. Csapaton belül mindenkinek van legalább egy, de inkább két vetélytársa, amiből szerintem csak jó dolgok sülhetnek ki.”

Kiemelt fotó: Facebook/Telekom Veszprém Handball Team

Ajánlott videó

Olvasói sztorik