Belföld

Rabszolgaként bánt a munkásaival egy budapesti férfi

Éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben levő személyeket egy 49 éves budapesti férfi a gyanú szerint. A bíróság négy hónapra bűnügyi felügyeletbe helyezte a férfit. Az ügyészség szigorúbb kényszerintézkedésért fellebbezett.

A megalapozott gyanú lényege szerint egy 49 éves férfi 2017 és 2020 között három, kiszolgáltatott helyzetben levő férfit bírt munkára, kettejüket a tanyáján, egyiküket a lakóhelyén lévő melléképületben szállásolta el. Az egyikük hárommillió forint értékű ingatlanát átíratta a saját hozzátartozója nevére, de a vételárat nem fizették ki.

Amikor a megkárosított férfi a munkavégzés során megsérült, a férfi csak késve vitte el orvoshoz, ezért két lábujját is amputálni kellett. A szerencsétlenül járt férfit a gyanúsított később bántalmazta is, ezért az megszökött tőle.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette a három rendbeli, minősített eseti emberkereskedelem, valamint csalással és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított férfit, majd indítványozta a letartóztatását.

A nyomozási megállapította, hogy a gyanú megalapozott, azonban letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottat. Előírta a számára, hogy Budapestet nem hagyhatja el, és heti három alkalommal jelentkeznie kell a rendőrségen. A végzés nem végleges, ellene mind az ügyész, mind a védelem fellebbezett. Az ügyészség álláspontja szerint az ilyen ügyekben tipikus, hogy a korábbi kizsákmányoló befolyásolja az áldozatai későbbi vallomását, és az adott ügyben a gyanúsított személyi és egyéb körülményei alapján kizárólag a letartóztatás az egyedül szóba jöhető kényszerintézkedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik