Élet-Stílus

Egy kopogásból derült ki, hogy barátjának már nyolc éve van egy másik kapcsolata is

A nő poszttraumás stresszben szenved az eset óta.

Egy nő, Bonnie Mitchell mesélte el a nem mindennapi a párjával, vagyis a volt párjával közös történetét a news.com.au-nak. Arról beszélt, hogy 25 éves volt, mikor egy közös barátjukon keresztül megismerte a férfit, aki elhalmozta a szeretetével, sosem volt még egy hasonló barátja sem, aki ennyire figyelmes lett volna.

Kilenc hónapja voltak már együtt, amikor a férfi beismerte, hogy hat hónappal korábban lefeküdt az előző barátnőjével. De megbocsátott Mitchell, még ha fájó is volt megtudni.

Nyolc évvel később aztán egy éjjel, kopogtak az ajtajukon. Felkelt a nő és a férfi is a kopogásra, ami nem akart múlni, de ajtót nem nyitottak.

Mikor végre csak abbamaradt a dörömbölés, a barát kikelt az ágyból, és azt mondta, tudja ki volt az, és elrendezi a dolgot. Másnap reggel pedig azt is hozzátette, hogy a volt párja volt az, mert ki akarja vásárolni az ingatlanból, amit együtt vettek meg.

Mitchell erről semmit sem tudott, de egyből az is volt az érzése, hogy a férfi hazudik neki: miért jelenne meg az éjjel közepén a semmiből az ex emiatt? Meg is kérdezte a férfitől, aki elhárította a válaszadást azzal, hogy álmos, és aludni akar.

Csak este derült ki, mi is van pontosan: a kopogó nő nem az exe volt, hanem az azóta is barátnője.

A férfi ugyanis nem csak az egész nyolcéves kapcsolata alatt volt együtt a másik nővel is, hanem az azt megelőző hét évben szintén. Mitchell azonnal otthagyta a férfit, de hónapokkal később találkozott a másik nővel, és kiderült, mennyire hasonló dolgokat éltek meg, például az utazásokon. A nőt nagyon megviselte ez az egész, hogy nyolc éven át hazudtak neki. Nem csak, hogy nem volt az  azóta komoly kapcsolata, de elmondása szerint poszttraumás stressz is kialakul nála.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik