Tudomány bbc history

Ez az erőd egyszerűen megette az ágyúgolyókat

Nem kizárt, hogy a San Marcos erőd csodálatos falai hamarosan a legmodernebb haditechnikában reinkarnálódnak.

A spanyol örökösödési háború egyik mellékes felvonásaként az amerikai Carolina angol gyarmati kormányzója, James Moore 1702-ben flottája élén a spanyol fennhatóság alatt álló Florida egyik fontos parti erődítménye, a ma St. Augustine néven ismert várost őrző Castillo de San Marcos elfoglalására indult.

Senki nem tudta bevenni

Az angolok horgonyt vetettek a kikötőben, és ágyúzni kezdték az erőd mészkőből épült falait – és meglepve tapasztalták, hogy lövedékeik minden különösebb hatás nélkül eltűnnek a falakban, ahogy egyikük fogalmazott: „mintha kést döfnél a sajtba, nem repednek meg”. A meglepetésszerűnek szánt támadás így aztán elhúzódott, az angolok nem tudták bevenni a furcsa erődöt, sőt amikor megérkezett egy spanyol felmentőflotta, hajóikat felgyújtva a szárazföldön kényszerültek menekülni.

Ugyanezzel a problémával szembesült a következő, 1740-es ostrom idején az angolok akkori parancsnoka, James Oglethorpe, aki megpróbálta kiéheztetni a védőket, de nem járt sikerrel. Az angolok végül erővel nem, hanem csak a hétéves háborút lezáró békében, 1763-ban szerezték meg az erődöt, amely végül egy második spanyol periódus után, 1821-ben került az Egyesült Államokhoz – ostromlók egyszer sem tudták bevenni.

Forrás:Wikipedia

A titok nyitja

A San Marcos erőd falainak titkát csak bő három évszázaddal később sikerült megfejteni. Az építményhez a spanyolok a közelben elérhető, magyarul kagylós mészkőnek nevezett coquina nevű anyagot használták fel, amely mészvázas tengeri élőlények maradványaiból alakul ki. Amikor 2015-ben kísérletekkel vizsgálták meg az erőd falaihoz használt coquina erőelnyelő tulajdonságait, arra jutottak, hogy a nagy erejű lövedékekkel szemben ez az anyag gyakorlatilag habként viselkedik, repedések nélkül nyeli el azok energiáját, fokozatosan lelassítva a becsapódó tárgyakat.

Az amerikai hadsereg állítólag érdeklődését fejezte ki a kutatás iránt, így az sem zárható ki, hogy a San Marcos erőd csodálatos falai hamarosan a legmodernebb haditechnikában reinkarnálódhatnak.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik