Belföld

Szűcs Tamás: Nincs értelme felőrlődni

„Nincs értelme felőrlődni ebben, elég volt elfáradni” – mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) távozó vezetője, aki június 15-ei hatállyal lemond elnöki megbízatásáról, de továbbra is a szakszervezet országos választmányának tagja marad.

A döntés okaival kapcsolatban Szűcs lapunknak hangsúlyozta, hogy elnöksége két éve alatt nagy terhet jelentett számára, hogy Miskolcról igyekezett ellátni munkáját. Tíz hónapon keresztül vonatpótló busszal járt, napi 5-6 órát utazva.

Noha szerinte a PDSZ történetének legsikeresebb korszaka áll mögöttük abból a szempontból, hogy az elmúlt fél évben többen léptek be szervezetbe, mint bármikor korábban, az állandó készenlét minden energiáját kiszívta. „Kicsit emberfeletti, amit a PDSZ produkál” – jegyezte meg.

A régóta fontolgatott döntés előzményeihez hozzájárult a koronavírus-járvány miatt bevezetett otthoni munkavégzés is, ami elmondása szerint „normális, emberi munkaidőn belül” tartotta életét, viszont a karantén előtti folyamatos utazás újraindulása még inkább rátett egy lapáttal a korábbiakra, és jobban át tudta gondolni, hol húzódik a kapacitásainak határa.

„Ez nem egy olyan elnökváltás, mint a korábbiak” – hangsúlyozta Szűcs Tamás, hiszen Pokorni Zoltán és Horn Gábor korábbi elnökök esetében a visszalépés egyet jelentett azzal, hogy eltűntek a szervezetből, és politikai pályára léptek. Velük ellentétben ő az országos választmány tagja marad, illetve egyes ügyekben ő fog nyilatkozni a jövőben – ilyen például az iskolai erőszak kérdésköre.

Annyit szeretnék már csak vállalni, amit el is tudok cipelni. Maradok a PDSZ-nél, dolgozni is fogok, csak nem annyit, mint eddig

– mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a következő elnök számára nem lesz-e ugyanilyen megterhelő a feladat, mint az ő esetében, Szűcs Tamás azt mondta, hogy ha utódja „nem 180 kilométerről fog bejárni, az már segíteni fogja az életét, mert ez nagyon alattomosan elhasználja az embert”. Hozzátette, hogy az általa elvállalt háttérmunkával is szeretne terhet levenni arról, aki a helyére áll a szervezetben. Lehetőségeikhez mérten igyekeznek majd olyan feladatmegosztást létrehozni, amivel jobban lehet óvni azt, aki „beleáll ebbe a kihívásba”.

Szűcs – aki 2006 és 2010 között a Fidesz tagjaként a miskolci közgyűlés ellenzéki képviselője volt, ám kiábrándult – az utóbbi időszak legnagyobb kihívásának a távozó elnök a pedagógusok „megmozdítását” tartja, és ez bevallása szerint eddig csak korlátozottan sikerült. Ahogy nyílt levelében fogalmazott:

Egy olyan helyzetben, ahol az egyébként is munkavállaló- és szakszervezet-ellenes hatalom szakmai vitákban is a félretájékoztatás, a porhintés eszközeihez nyúl, ahol a hatalom közpénzből épített mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az érdekképviseleteké, ahol a hatalom nem habozik a legdurvább és legetikátlanabb eszközökhöz sem nyúlni az egyes intézkedéseivel kritikus szakértői közösség ellen, ott a közös felelősségvállalás alapvető érdek. Ez az, amit máig nem sikerült tudatosítanunk.

A kollektív megmozduláshoz szerinte több időre lenne szükség, de úgy látja, a szakszervezet elindult ezen az úton, így összességében eredményes volt, amit tettek.

Csakhogy az én energiáim is végesek, és ez az elmúlt két év nem volt semmi az életemben. Talán túl is becsültem az energiáimat, amikor elvállaltam

– közölte.

A következő időszak legfontosabb feladatai között Szűcs a digitális tanrenddel és az új nemzeti alaptantervvel kapcsolatos teendőket említette. Mint mondta: „Lesz mit tennünk bőven, erről gondoskodik a mindenkori kormány.”

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik