Sport

Reagált a Magyar Kerékpáros Szövetség a tömeges bukásra

Vasárnap egy amatőr országúti kerékpárversenyen Tótvázsony és Balatonszőlős között mintegy ötvenen estek el, az Országos Mentőszolgálat adatai szerint ebből 19-en sérültek meg.

„Ennyi vérző és földön fekvő embert még nem láttam kerékpárversenyen“
A londoni olimpián pályakerékpárosként részt vevő Lovassy Krisztián is részese volt annak a tömegbalesetnek, amelyben ötvenen buktak, és 19 embert a mentők szállítottak kórházba. A két ujját is eltörő, agyrázkódást szenvedő Lovassy szerint ezen a pályán, egy ilyen veszélyes lejtővel, ennyi amatőrrel a mezőnyben elkerülhetetlen volt a baleset.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) hétfőn egy közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

Az eset kapcsán a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) a klubok és a szakmai tagszervezetek bevonásával megvizsgálja, hogy milyen plusz elvárásokat lehet megfogalmazni és foganatosítani a versenyszervezőkkel szemben, amelyek csökkenthetik a hasonló balesetek előfordulásának kockázatát. A vizsgálat következtetéseit beépítjük a versenyszervezési feltételekbe, annak lezárultáig azonban felelősségi kérdésekben sem szakmailag, sem etikailag nem lenne helyes állást foglalni

– áll a közlésben.

A 19 sérültnek kitartást és mihamarabbi felépülést kívánt az MKSZ, az Országos Mentőszolgálatnak pedig megköszönte a segítséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik