Belföld

Gyanúsított lett a Bartók Béla úti kerékpáros

A nő korábban sikítozva kiáltozott segítségért, most nem élt panasszal.

Korábban az Index alapján járta be a sajtót a felvétel arról, hogy a Bartók Béla úton egy kerékpárossal szemben intézkedtek a rendőrök. A nő tiltakozott, sikoltozott. Később kiderült, áthajtott a piroson, nem állt meg rendőri felszólításra, nem volt hajlandó igazolni magát, majd valótlan adatokat diktált be.

Az  ügyben vizsgálat indult, a Központi Nyomozó Főügyészség most közölte, hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak. Amikor a XI. kerületi kapitányság járőrei a nővel közölték, az általa megadott adatok alapján nem megállapítható személyazonossága, ő azt mondta, már megadta adatait, nincs joguk feltartóztatni, neki erre egyébként sincs ideje.

Amikor ezt követően a kerékpárjára szállva ki akarta vonni magát a jogszerű intézkedés alól, az egyik rendőr a bicikli kormányánál fogva visszatartotta. Amikor a kerékpáros bal kézzel a rendőr felé ütött, megbilincselték és megkísérelték beültetni a szolgálati autó  hátsó ülésére. A nő azonban folyamatosan ellenállt, az intézkedő rendőrt combon rúgta.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki a biciklist, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik