Kultúra

Számháború tört ki az SZFE ügyében megnyilvánuló színészek között

Mint megírtuk, csütörtök délután kormánypárti művészek nyílt levéllel válaszoltak arra a nyílt levélre, amelyben szerdán 74 művész kérte Palkovics Lászlótól és Semjén Zsolttól a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítására vonatkozó törvényjavaslat visszavonását, és hogy üljenek le tárgyalni az egyetem képviselőivel. Mindkét levelet 74-74 színész, vagy a színházzal valamilyen kapcsolatban lévő művész írta alá.

Kormánypárti művészek kérik nyílt levélben Palkovicsot a Színművészeti átalakítására
Miután szerdán 74 művész tiltakozott nyílt levélben a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen, most ugyancsak 74 kormánypárti művész áll ki nyílt levélben az ellenkezője mellett.

Most az SZFE közleményben jelentette be, hogy csütörtökön további 158-an csatlakoztak a szerdai levél aláíróihoz:

Nagy erőt ad nekünk a támogatás, az aláírók névsora, a sok megkeresés amit kaptunk, kapunk. Köszönjük szépen minden aláírónak és azoknak is, akik más módokon fejezik ki együttérzésüket

– írja közleményében az egyetem. A további aláírók között megtalálhatjuk színészek (Gáspár Sándor, Fullajtár Andrea, Keresztes Tamás, Máthé Erzsi stb.), írók (Dragomán György, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám) és a kulturális élet egyéb szereplői, így Vitray Tamás vagy Váradi Júlia nevét is. Sőt, a Facebook-posztból látszik, hogy július 3-án is tovább bővült a névsor, tehát a számháborúnak még nincs vége.

Kiemelt képünkön az SZFE hallgatóinak tiltakozóakciója. Fotó olvasónktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik