Gazdaság

Kapunk két nap pihenőt a viharos időszakban

A sok napsütés mellett főként a Dunántúlon, illetve az északi megyékben gomolyfelhők képződnek. Számottevő csapadék nem valószínű, de néhol futó zápor előfordulhat – áll a Kiderül.hu-n olvasható, a mai napra vonatkozó időjárás-előrejelzésben. A nyugati, délnyugati szelet elsősorban az északi tájakon olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán a derült időt követően többnyire gyenge, a Dunántúl nyugati részén erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, utóbbi területre délutántól besodródhat egy-egy zápor, zivatar, másutt csapadék nem várható. A délies szél általában mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Csütörtökön aztán hiába lesz akár 35 fok is, újra záporok, zivatarok jönnek, és pénteken is több helyen esőre készülhetünk. Kicsit hosszabban kitekintve pedig ez várható:

Hatalmas vihar gázol át hazánkon
Felhőszakadással, óriási széllel, helyenként jégveréssel ér véget a kánikula, de csak egy napra. Szerdán megint borzasztó meleg lesz, csütörtökön pedig újabb hidegfront tör ránk.

Kiemelt kép: Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik