A kormány igazságossá teszi a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályait – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.
A szombati lapszámban megjelent interjúból az MTI kiemelte: Izer Norbert szerint több tíz milliárd forint is származhat jövőre az átalakításból.
Az összeget azok a nagy cégek róják majd le, amelyek ma színlelt szerződéssel, a kata visszaélésszerű alkalmazásával foglalkoztatják az embereiket, tette hozzá. Az államtitkár szerint a változtatások a legtöbb katást nem érintik, de érdemben tisztíthatják a piaci viszonyokat.
A kata mértéke nem változik, közölte. Úgy fogalmazott, hogy az adónem
továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb terhet jelentő közteherviselési lehetősége marad.
Az egyetlen cél, hogy kizárják a visszaélés lehetőségét, mondta.
A probléma lényege, hogy bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között alkalmazzák, hanem katás vállalkozóként. Nem fizetik meg a munkaviszonyt terhelő közterheket, így a dolgozóknak jelentősen kevesebb nyugdíjuk lesz, és munkajogi védelem sem illeti meg őket – fogalmazott Izer Norbert.
A legfontosabb módosítás ezt a helyzetet szüntetné meg azzal, hogy bizonyos esetekben extra befizetést ír elő. Ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a 3 millió forintot, akkor a 3 millió forint feletti rész után 40 százalékos adót kell leróni. Fontos, hogy a pluszadót az üzletfélnek, azaz a nagy cégnek kell befizetnie. Így nem éri majd meg a „bújtatott foglalkoztatás” – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Kiemelt kép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely