Belföld

Az Index szerkesztősége szerint veszélyben van a függetlenségük

Vasárnap este átállította a szerkesztőség a címlapról is elérhető függetlenség-barométerét az Index.

Az inga az eddigi Független tartományból a Veszélyben tartományba került át.

A barométer  2018. szeptemberi bevezetésekor az Index az írta, itt  „bármikor bárki ellenőrizheti, hogy a szerkesztőség saját álláspontja szerint hagyják-e, hogy munkáját a piaci és politikai szereplőktől, illetve a tulajdonosi befolyástól függetlenül végezze”.

Mint a nap folyamán megírtuk, az Index vezetésével olyan átalakítási tervet közöltek a héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki, ami a szerkesztőség értelmezésében alapjaiban változtatná meg a jelenlegi lapot.

Ezzel a tervvel szétszedhetnék az Indexet
Külső cégekbe szerveznék ki a szerkesztőség egy részét, forrásaink egyike szerint ezzel a lépéssel szétvernék a lapot.

Pár perccel a barométer átállítása után Dull Szabolcs főszerkesztő vezércikkben is jelezte, hogy veszélybe került az Index szerkesztősége.

Kívülről ugyanis olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. (…) Nem vagyunk biztosak abban, hogy sokáig tudunk ilyen lapot csinálni, és mivel hiszünk a nyilvánosságban, úgy gondoljuk, hogy erről önöknek, nektek, olvasóinknak is tudni kell

– írja az állásfoglalásban, amelyet a szerkesztőség tagjai is aláírtak.

A befolyásolás részleteire ugyan nem tér ki, de hosszan sorolja, milyen újságot szeretnének csinálni. Például olyat, „amelyben nem politikusok, kormányzati kijáróemberek vagy gazdasági szereplők mondják meg, milyen cikket kell kirakni vagy levenni”, vagy „amelynél nem a tanácsadóként feltűnő, kétes hírű politikai kavarók határozzák meg, hogy a szerkesztőség hogyan és milyen felállásban dolgozzon”.

A főszerkesztő szerint a következő napokban eldől az Index sorsa. Azt ígéri,

beszámolunk a fejleményekről itt, az Indexen és a Facebookon, ameddig tudunk. Ameddig lehet. Ameddig szabad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik