Nagyvilág

Nyilvánosságra hozták a felvételeket Rayshard Brooks haláláról

Szervi sérülésekbe és a vérveszteségbe halt bele Rayshard Brooks, akit múlt hét pénteken, rendőri intézkedés közben lőttek kétszer hátba — írta meg a BBC.

A rendőröket azért hívták ki, mert egy autójában bóbiskoló férfi feltartotta a sort egy autós Wendy’s étteremben. A helyszínre érkező rendőrök megszondáztatták a 27 éves Rayshard Brookst, akit őrizetbe akartak venni, de a földre tepert férfi kicsavarta egyikük kezéből a sokkolót, és azt, miközben megpróbált elfutni a rendőr felé fordította. A férfi elrohant, ekkor lőttek rá a rendőrök. Mostanáig csak az egyik rendőr testkamerás felvétele volt nyilvános, amely ugyan bemutatta az igazoltatást, azonban éppen a legkritikusabb pillanatokat nem rögzítette, mert a kamera dulakodás közben leesett a rendőrről:

A tragikus incidenst egy biztonsági kamera mellett több szemtanú is rögzítette a mobiltelefonjával. A biztonsági kamera felvételét helyi idő szerint vasárnap hozták nyilvánosságra, ezen a rendőr testkamerája által már nem rögzített események is láthatóak:

Vasárnap este tüntetők lezártak egy autópályát és felgyújtották azt a Wendy’s éttermet, amelynek közelében Brooks életét vesztette. Az Egyesült Államokban már három hete tart az a rendőrségi reformokat követelő tüntetéshullám, amelyet egy brutális minneapolisi rendőri intézkedésben május 25-én meghalt George Floyd afroamerikai férfi halála váltott ki. A rendőr több mint 8 percig térdelt Floyd nyakán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik