Gazdaság

Látványterv még nincs, de már épül a 78 milliárdos sportcsarnok a Népligetben

Gőzerővel zajlik a Népligetnél az új, 78 milliárd forintos sportcsarnok építése: a betonpillérek már állnak, a helyszínen négy óriásdaru dolgozik. A 444.hu szerette volna megtudni, hogy hogyan fog kinézni a Papp László Arénánál is jóval nagyobb, 18 ezres sportcsarnok, azonban nem jártak sikerrel. Megkeresésükre a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) közölte: látványterv nincs, és csak az év második felében lesz. Mégpedig azért, mert folyamatosan dolgoznak a terveken.

A határidő tartása érdekében kiemelten fontos, hogy a kivitelezési munkálatok folyamatos haladjanak.  A Fővállalkozó ezért – a megkötött szerződésnek megfelelően – már a kivitelezés kezdete óta, a modern, rövid határidőkkel dolgozó építőiparban gyakori, úgynevezett design&build konstrukcióban, azaz »gördülő tervezéssel« végzi a munkát. Ez az építkezés jelen fázisában azt jelenti, hogy a helyszíni kivitelezés előrehaladása mellett párhuzamosan zajlik a homlokzat külső jegyeinek, azaz a látványterv markáns, meghatározó elemének véglegesítése. A végleges terv és a hozzá tartozó látványtervek 2020 második fél évében kerülnek leszállítása, a végleges látványterveket ezt követően tesszük közzé

— fogalmazott a BFK.

A kézilabda Európa-bajnokságra tervezett gigacsarnokot kivitelezésére valóban nincs túl sok idő: a 2022 januárjában kezdődő Eb előtt, 2021 novemberében át kell adni. A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a a Market Zrt. nyerte el 78,7 milliárd forintért, szokatlan körülmények között:

Mintha kartellt szervezett volna az Orbán-kormány a százmilliárdos kézilabdacsarnokra
A kormány kiválasztotta, kik tehetnek ajánlatot, majd megadta azt is, mennyiért kell megépíteni a 20 ezer férőhelyes csarnokot. A miniszterelnök két jó barátja közül Garancsi István nyert Mészáros Lőrinc előtt.

Kiemelt kép: Csanádi Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik