Élet-Stílus

Kulcsár Edina: Nincs túl sok barátom, mert így döntöttem

Ahogy Vin Dieselnek, úgy neki is a család az első.

Kulcsár Edina a hétvégén arról elmélkedett az Instagram-oldalán, hogy viszonylag kevés igazi barátja van, de ezt tudatosan alakította így.

Őszintén szólva, nincs túl sok barátom, mert így döntöttem.😊  Az utóbbi 10 évben rengetegen megfordultak a baráti köreimben, sokakat fogadtam a bizalmamba és pont ezért sokat is tanultam a csalódások által. Mindig megfogadom, hogy nem barátkozom és falakat húzok magam köré, aztán mindig észhez térítem magam, hogy én nem vagyok ilyen! Muszáj megadni az esélyt másoknak, de leginkább saját magunknak. Soha nem tudhatjuk, hogy milyen ,,kincsekre” találunk általuk. Ugyan sok időm nincsen baráti kapcsolatokat építeni, hiszen nálam mindenekelőtt áll a CSALÁD és pont ezért fontos, hogy olyan barátaim legyenek, akiknek ugyanennyire fontos az övék. Ők sokkal megértőbbek és még csak magyarázkodnom sem kell. Abból sincs sértődés, ha lemondom a megbeszélt találkozót és emiatt akár több hónap is eltelik, hogy végre összejöjjön a találkozó.

Mint írta, Darai Andreával, Borzi Viviennel és Tápai Szabinával jó kapcsolatban van, és akármilyen ritkán találkoznak, mindig onnan tudják folytatni a beszélgetést, ahol abbahagyták.

Kiemelt kép: YouTube.com/ZSHOWtime

Ajánlott videó

Olvasói sztorik