Belföld

Jobbik-alelnök: Autós vagyok, nem bűnöző

Nyílt levelet fogalmazott meg a Jobbik egyik alelnöke, Szilágyi György Karácsony Gergelynek, amely lényegében arról szól, hogy úgy érzi, a Fővárosi Önkormányzat elnyomja az autósokat.

Azoknak a nevében szántam rá magamat a levél megfogalmazására, akik lassan már a legsúlyosabb bűnök elkövetőivel kerülnek egy kalapba, akiktől ma szinte politikai divat lett elhatárolódni, akiknek az igazságát a sajtómegtorlástól tartva már senki sem meri felvállalni. Akik a főváros leginkább kirekesztett, legjobban megbélyegzett társadalmi rétege lettek. Ők pedig az autóvezetők

– vezeti fel drámai hangvételben levelét a jobbikos politikus.

Nyílt levél Karácsony Gergelynek, Budapest FőpolgármesterénekTisztelt Főpolgármester Úr!Először is engedje meg, hogy…

Közzétette: Szilágyi György – 2020. június 11., csütörtök

Szilágyi leszögezi, hogy tiszeteli a bicikliseket, ő is óvja a környezetet, és „imád két keréken közlekedni”.

De emellett – Isten bocsássa meg! – autóba is ülök

– írta Szilágyi, majd részletezte, hogy a lányait viszi kocsival iskolába, edzésre, és saját hivatalos ügyeit sem tudja máshogy intézni.

Majd jön a levél legerősebb mondata:

Erőt gyűjtöttem ezért, és kimondom hát azt a provokatív mondatot, amit ma a fővárosban csak suttogva lehet: autós vagyok, nem bűnöző.

Szilágyi György szerint a főváros lassan mégis így kezeli az autósokat, amivel nyilvánvalóan arra utal, hogy egyre több helyen festenek fel biciklisávokat Budapesten. A jobbikos szerint azért, mert „ez a trendi”, de szerinte ezzel nem veszik figyelembe a „másik felet”.

Ezek után Szilágyi is leírja, hogy „hamis törésvonal” húzódik a biciklisek és az autósok között: szerinte is több bicikliút kellene, de úgy, hogy „ne szívassunk már meg vele tisztességes állampolgárokat”.

Akik a volán mögé ülnek, nem mind klímatagadó, műanyag-fetisiszta, esőerdőirtó, bálnagyilkos környezetrombolók, hanem emberek, akik iskolába viszik a gyermeküket (most ugyan épp nem, de normál helyzetben igen), orvoshoz a szeretteiket, munkába sietnek, bevásárolnak a családnak és így tovább. Élnek. És azt szeretnék, ha élni hagynák őket

– írta Szilágyi, jó kérdés, kivel vitatkozva, mert az autósokról ilyesmik nem hangzottak el eddig a Főpolgármesteri Hivatal oldaláról.

A jobbikos azzal zárta levelét, hogy meginvitálta kocsikázni Karácsonyt, hogy megmutassa neki, milyen autóval közlekedni.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik