Foci

Mourinho megegyezett a Chelsea-vel

Mourinho, Fatih terim (josé mourinho, fatih terim, )
Mourinho, Fatih terim (josé mourinho, fatih terim, )

Az angol The Sun kész tényként kezeli, hogy a portugál visszatér korábbi sikerei helyszínére, a Chelsea-be.

Az újság honlapja pénteken arról számolt be, hogy a portugál szakvezető – aki 2004 és 2007 között már irányította a londoni csapatot – évi 10 millió fontot keres majd, az érkezését pedig hivatalosan július 1-ig jelentik be. Addig viszont egyik fél sem fog nyilatkozni az ügyben.

A The Sun azt is tudni véli, hogy a megállapodás egy étteremben született meg, ahol José Mourinho és Roman Abramovics, a londoni klub tulajdonosa együtt vacsorázott. Sőt, az angolok már a lehetséges igazolásokkal is elkezdtek dobálózni: Radamel Falcaóról már mi is írtunk, de Robert Lewandowski, André Schürrle és Marouane Fellaini érkezését is elképzelhetőnek tartják a szigetországiak.

“José szívében az első a család, de utána a Chelsea következik a sorban. Sosem csinált belőle titkot, hogy vissza akar térni Angliába, amikor pedig a Chelsea-ről beszélt, akkor el sem tudtam képzelni, hogy más angol csapatot irányítson” – mondta Mourinhóról Wesley Sneijder, aki Milánóban volt a játékosa.

“Őrültségnek hangzik, de amikor a Premier League-ről és a Chelsea-ről mesélt nekünk, akkor olyan volt, mint egy kisgyerek, aki azt ecseteli épp a szüleinek, mit is kér majd karácsonyra.”

Amennyiben Mourinho – aki 2005-ben és 2006-ban is angol bajnoki címre vezette az együttest – valóban visszatér a Kékekhez, akkor a csapat ázsiai túráján, Thaiföldön, július 17-én ülhet először a kispadra.

Érdekesség, hogy közben Spanyolországban is beindultak a pletykák. A Marca szerint szinte biztos, hogy a jelenleg a PSG-t irányító Carlo Ancelotti lesz nyártól az edző, sőt, a madridi sportlap már azt is elkezdte találgatni, mi lesz majd az összeállítás az olasz tréner irányítása alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik