Sport

Doppingolt, majd a fellebbezés miatt még nagyobb bajba került

Nagy bajba került Andrea Iannone, olasz motorversenyző, aki novemberben pozitív doppingtesztet adott le a Malajziai Nagydíj.

Az Aprilia 30 éves versenyzőjnél a szteroidok közé tartozó drosztanolont mutatták ki, amiért 2021 június 16-ig eltiltották a versenyzéstől. Iannone megfellebbezte a döntést a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), ám erre válaszul a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is a CAS-hoz fordult és súlyosbítást, négyéves eltiltást kért.

Iannone a 16. helyen zárta a tavalyi idényt a MotoGP-ben, amelyben 2013 óta szerepel, ezalatt egy futamon, a 2016-os Osztrák Nagydíjon győzött. A 2015-ös vb-sorozatban szerepelt a legjobban, akkor ötödikként zárt. Az ügy kirobbanása után azt mondta: véletlenül, szennyezett húson keresztül került a szervezetébe a tiltott szer.

Kiemelt kép: JOSE JORDAN / STR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik