Foci

Willian hivatalosan is a Chelsea-é

willian (willian)
willian (willian)

Az Anzsi Mahacskalától érkező támadó öt szezonra szóló kontraktust írt alá a Kékekkel.

A 25 éves brazil tehetség korábban úgy tűnt, egy másik londoni alakulatnál köt ki, hiszen a Tottenham a Gareth Bale eladásából származó bevétel egy részét fordította volna Willianra. Ám a Chelsea közbeszólt, így a Stamford Bridge-en kötött ki a szélső, aki már meg is kapta a munkavállalási engedélyt. Azonban még nem nevezték a pénteki európai Szuperkupára, és a válogatott szünet miatt legkorábban szeptember 14-én, az Everton ellen küldhető majd harcba.


Mindenben megyezett a Chelsea-vel
Fotó: AFP

A Chelsea és Willian ötéves szerződést kötött, ezért pedig az oroszok 30 millió fontot vágtak zsebre.

“Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Egy álmom vált ezzel valóra” – mondta Willian a klub honlapjának. “A Chelsea a világ egyik legjobb csapata és most a világ egyik legjobb edzőjének kezei alatt dolgozhatok.”

Willian Borges da Silva hazájában, a Corinthiansban nevelkedett, majd 2007 és 2013 között az ukrán Sahtar Donyeckben rúgta a labdát. Idén január 31-én leigazolta őt az Anzsi, ám a dagesztániak tíz mérkőzés után tovább is engedték a Chelsea-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik