Csakúgy mint egy hónappal korábban, a szocialistákra az összes megkérdezett 24 százaléka szavazna, míg a Fideszre voksolók aránya 3 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a biztosan szavazók körében a legnagyobb ellenzéki párt megőrizte az egy hónappal ezelőtti pozícióját a most elért 51 százalékkal. A biztos pártválasztók körében az MSZP is a korábbival megegyező 39 százalékot ért el. Mindez a Szonda Ipsos 1500 főt megkérdező augusztusi közvélemény-kutatásának az eredménye, melyről a Népszabadság adott hírt.
A Gyurcsány-Orbán vitából mindkét érintett párt profitált, de az akkor megszerzett többletszavazókat csak az MSZP-nek sikerült megtartania. A Fidesznek érzékelhető – és statisztikailag is számottevő – arányban, három százalékponttal csökkent a tábora. Különösen feltűnő veszteséget szenvedett el a vidéki városokban és a diplomások körében (7, illetve 12 százalék). E változások következtében főképpen az egyes települési kategóriákban lett izgalmas a két nagy párt versengése. A főváros kis, a falvak nagy előnnyel a legnagyobb ellenzési párté, a vidéki városokban viszont a korábbi Fidesz-előny az MSZP-vel történő holtversennyé alakult.
A Fidesz szavazóbázisa nagyon stabilnak mondható a közvélemény-kutató adatai szerint. Jelenleg a pártot támogatók 69 százaléka mondja magát egy választás biztos résztvevőjének, szemben a múlt havi 61 százalékkal. Bizakodóbbak is lettek a pártot támogatók: 80 százalékról 85 százalékra emelkedett a pártjuk győzelmét várók aránya. Az MSZP tábora a fenti mutatók tekintetében hónapok óta heves mozgásokat produkál, érzelmi hullámzásokat él át. Lehangoló volt számukra a köztársaságielnök-választás kudarca, de pozitívan hatott a szavazótábor lelkületére a miniszterelnök aktivitása az ellenzék vezetőjével vívott csatározása során. Biztos választási résztvevőnek 62 százalék tekinti magát, a választási győzelemre 55 százalék számít.
Augusztusban nem változott a két párt biztos tábora, a 2002-es választásokon elért szavazati aránytól jócskán elmaradnak. Az MSZP-nek augusztusban 1,2 millió, a Fidesznek 1,6 millió elkötelezett támogatója van.
