Nagyvilág

Amerikai zavargások: a lakosság nagyobb része rokonszenvez a tüntetőkkel

Az Egyesült Államok lakosságának többsége rokonszenvez a tüntetőkkel: 64 százalékuk egyetért velük – adta hírül a Reuters hírügynökség egy felmérés alapján, amelyet hétfőn és kedden végzett el az Ipsos közvélemény-kutatóval közösen – írja az MTI.

A tüntetéseket az váltotta ki országszerte, hogy a múlt héten durva rendőri intézkedés során életét vesztette egy afroamerikai férfi. George Floyd azt követően halt meg, hogy egy egyenruhás percekig térdelt a nyakán, de annak ellenére sem hagyta felállni, hogy levegőért könyörgött. A férfi halála miatt kirobbant demonstrációk ugyanakkor több helyütt – köztük New Yorkban – erőszakba és fosztogatásokba torkolltak.

Miért most borult lángba Amerika?
George Floyd nem az első, aki a feketék elleni rendőri erőszak miatt vesztette az életét, halála még csak nem is az első olyan eset, amit a világ végignézett. Mi változott most, hogy ekkora tüntetéseket láthatunk Amerikában?

A felmérés szerint az amerikai lakosságnak a 27 százaléka nem ért egyet a demonstrálókkal, kilenc százaléka pedig bizonytalan állást foglalni. 55 százalék nem ért egyet azzal, ahogy Donald Trump elnök a protestálást kezeli, és csak egyharmaduk szerint megfelelő az elnök ténykedése ez ügyben.

A tüntetések és zavargások rendőrségi kezelését a lakosság 43 százaléka jónak ítéli, 47 százaléka viszont nem. A véleményfelmérés 1004 felnőtt megkérdezésén alapult.

Kiemelt kép: MTI/AP/Atlanta Journal-Constitution/Curtis Compton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik