Gazdaság

A volt focista megalapította első cégét, megpályázott nyolc milliárd forint állami támogatást, és meg is kapta

A Tiszakécske amatőr focicsapatának egykori játékosa, Sáfrány Tamás tavaly karácsony előtt néhány nappal alapította meg élete első cégét. Pont egy nappal később nyitottak meg egy jelentős pályázati lehetőséget, amellyel nagy kapacitású szállodák igényelhettek több milliárd forint állami támogatást. Sáfrány Tamás cége 8 milliárd forint állami támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől — írta meg a G7.

A lap szerint Sáfrány kitűnő ütemérzékkel nyújtotta be pályázatát. Bár a kiírás szerint március végéig lehetett volna pályázni, a 31 éves egykori focista már január elején leadta az igénylését három szálloda üzemeltetésére. Ez remek húzásnak bizonyult, ugyanis a jelentkezést január 7-én felfüggesztették túl sok jelentkezőre hivatkozva. Tehát a tervezett bő három hónap helyett kevesebb mint három hétig lehetett pályázni, benne a karácsonyi-szilveszteri időszakkal.

Sáfrány cége összesen nyolcmilliárd forint állami támogatást nyert három hotel fejlesztésére, köztük egy ötcsillagos balatoni hotel megépítésére. A pár hetes vállalkozás úgy pályázott sikeresen több milliárd forint vissza nem térítendő adófizetői támogatásra, hogy nincs semmilyen előtörténete, az interneten lényegében semmilyen információ nincs róla, honlapja sincs, elérhetőségének is mindössze Sáfrány gmailes címe van megadva.

Sáfrány közeli kapcsolatban áll a hozzá hasonlóan tiszakécskei Szíjj Lászlóval, aki a Fidesz kormányzása alatt az ország negyedik leggazdagabb embere lett állami megrendeléseknek köszönhetően. Sáfrány a Szíjj tulajdonába tartozó Minerva Pénzügyi Zrt. felügyelőbizottsági tagja, és egy olyan hotelben is vezető pozíciója van, amely szintén a milliárdos vállalkozóé — írta meg a G7.

Napok alatt szórtak szét tízmilliárdokat a NER bennfentes húzóemberei között
Az állam a szállodaépítési és -felújítási költségek felét kifizeti a milliárdosok cégeinek. A pályázatra csak a jól értesültek tudtak időben jelentkezni. A turisztikai ügynökség a családok támogatásáról beszél, holott Mészáros Lőrinc hoteljei a 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással egy időben több száz embert rúgtak ki.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik