Foci

Kihagyott büntető is belefért a Citynek Londonban

Manchester City (manchester city, )
Manchester City (manchester city, )

A címvédő Manchester City labdarúgócsapata 2-0-ra nyert az Arsenal otthonában. Az egy-egy kiállítást hozó találkozó korai szakaszában Edin Dzeko kihagyott egy büntetőt.

Nem csak a Vörös Ördögök sikerével zárult Manchester United – Liverpool összecsapás számított rangadónak vasárnap Angliában, ugyanis a késő délután az Arsenal a címvédő Manchester Cityvel meccselt. A csapatokat a találkozót megelőzően 11 pont választotta el a tabellán.

Már igen korán, a kilencedik percben megvolt a mérkőzés első kulcsmomentuma: Koscielny szabálytalankodott Dzekóval szemben a tizenhatoson belül, azonban a játékvezető nem csak büntetőt ítélt, hanem talán kissé szigorúan, de kiállította a hazaiak védőjét. A sértett végezte el a tizenegyest, azonban Szczesny lábát találta el, a labda előbb a kapufára, majd a gólvonalra, végül a kapus kezébe pattant, így a gól elmaradt. Már az első félidőben kihasználta kétszer emberfórját a City, előbb Milner lőtt ütemtelenül, a kapufa segítségével a hálóba, majd Dzeko értékesített egy kipattanót.

A második 45 perc nyíltsisakos küzdelmet hozott, az Arsenal a szépítés reményében, a City a győzelem bebiztosításáért rohamozott. A játékrész közepén könnyen eldőlhetett volna a találkozó, ám Tévez nem tudta elhúzni a labdát a kapus mellett. A 75. minutumban egy mutatót tekintve egyenlített az Arsenal, Kompany mehetett idő előtt zuhanyozni, így tíz-tíz emberrel játszották le a csapatok a hajrát.

Az Arsenal a legvégén szépíthetett volna, azonban Lescott tisztázni tudott még a gólvonal előtt, a Manchester City így végül 2-0-ra nyert, hétpontos távolságból üldözi a városi rivális Unitedet.

Eredmény – Premier League, 22. forduló
Arsenal – Manchester City 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Milner (21.), Dzeko (32.)
Piros lap: Koscielny (9.) illetve Kompany (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik