A brit színész, John Boyega a közönség nagy része számára a Star Wars Finnjeként ismerős, és amióta megkapta ezt a szerepet, a népszerűségét gyakran használja arra is, hogy közéleti kérdésekben is megnyilvánuljon. Most a Minneapolisban meggyilkott George Floyd esete háborította fel annyira, hogy dühös posztokban reagált a valóban megrázó esetre, amikor egy rendőr addig térdelt a fekete férfi nyakán, amíg az meg nem fulladt: „Tényleg kurvára utálom a rasszistákat” – írta először a Twitteren, majd később pontosította: „A FEKETÉK ellen irányuló FEHÉR rasszizmusra gondoltam, ami tönkretette a világot.”
john boyega said fuck racist people lives and made the crackers MAD. we stan pic.twitter.com/AANdYql29Y
— . BLM (@reysrunin) May 27, 2020
Később Instagramon további bejelentkezéseket szentelt a témának: „Egy fekete férfit hidegvérrel meggyilkolnak az utcán megint Amerikában, miközben mondta, hogy nem kap levegőt. Ez egy ördögi kör, ami soha nem ér véget” – mondta. „Bár nem élek Amerikában, fekete vagyok. Tehát ismétlem: baszódjatok meg, rasszista fehérek! Azt mondtam, amit mondtam. És ha nem tetszik, akkor szopjatok faszt!” Boyega azt is hozzátette, gyerekkora óta rasszizmussal szembesül, de nem érdeklik, akik nem értenek vele egyet, írja a Guardian.
Kiemelt kép: Xavier Collin/Image Press Agency/NurPhoto