Gördülékenyen folynak tovább a sportberuházások a járvány ideje alatt is a városban. A Menedzsment Fórum vette észre a veszélyhelyzet alatt, május 14-én kiírt pályázatot, amire öt céget hívtak meg. A kisvárdai stadion mellett már építettek egy, a felcsúti arénáénál is nagyobb, 800 fős parkolót, de ez feltehetőleg nem bizonyult elegendőnek, így most további 43 dolgozói, illetve vendéghellyel toldják meg, valamint az eddigi 13 buszparkoló mellé is kerül még 2 új.
Mindössze 11 napja volt az öt cégnek ajánlatot adni a 96,5 millió forintos pályázatra, közülük csak ketten nyújtották be a papírokat. A befutó a Seszták Miklóshoz közel álló, a Mikucza család érdekeltségébe tartozó MHM Product Kft. lehet, ami 14 millióval ígért a keret alá.
Azonban nem ez az egyetlen futó sportberuházás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, az mfor.hu helyi forrásai szerint a város északi részén, a stadion közelében egy 5 buszos garázs is épül a fociklub számára.
Seszták, aki jelenleg a térség országgyűlési képviselője és Leleszi Tibor polgármester május 21-én egyeztetett a járványról, annak gazdasági következményeiről és az újrakezdésről. Ekkor állapodtak meg a küzdősportok háza megépítéséről is. Erről Szilvási Tibor magyar és nemzetközi küzdősportbajnok adott először hírt egy Facebook-bejegyzésben. Ő vezeti a Harcosok Klubja – Szilvási teamet, kick- és thaibox edzéseket tartanak a városban.
A garázs és a küzdősportok háza megvalósításához egyelőre nem kapcsoltak dátumot, illetve forrásokat.
Kiemelt kép: Kisvárda FC labdarúgócsapatának stadionja az avatás napján, 2018. augusztus 11-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt