Közélet

Szél Bernadett: A rabszolgatörvény 2.0 velünk marad, nem is akárhogy

A kormány a friss, 247 oldalas salátatörvényben rejtette el a rabszolgatörvény első változatánál is brutálisabb rabszolgatörvény 2.0-t, írja Facebook-oldalán Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.

A politikus elolvasta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényt, és szemet szúrt a kétéves munkaidőkeretre vonatkozó rész.

A szokásos, mindenhol megjelenő gumifogalom, a “nemzetgazdasági érdek”, és a szokásos, mindenütt alkalmazott egyszemélyi döntéshozatal: ezentúl Palkovics László egy személyben dönthet arról, hogy egy munkáltató egyoldalúan alkalmazzon 24 havi munkaidőkeretet. Ami, mint tudjuk, a kizsákmányolás minősített esete

– fogalmazott.

Szél Bernadett azt írta, a kormány korábban a járványra hivatkozva rendelettel módosította a Munka törvénykönyvét: lehetővé tette, hogy akár 24 havi munkaidőkeretet rendeljenek el a munkáltatók.

Ezt neveztem rabszolgatörvény 2.0-nak. Most kiderült: ez is velünk marad, és nem is akárhogy. Én a mai nap alapján azt látom, úgy lesz vége a veszélyhelyzetnek, hogy nem lesz vége, és úgy vesztik hatályukat a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott rendeletek, hogy törvények formájában tovább élnek. Miniszterelnök úr, szeretném emlékeztetni, erre nem kaptak felhatalmazást senkitől sem. Ezt büntetlenül nem teheti meg a néppel senki sem

– zárta a bejegyzést.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik