Élet-Stílus

Veszélyes élősködők fertőznek a strandokon

Baktériumok, vírusok, gombák és egyéb élősködők – ezek okozhatnak bajt a strandon, az uszodában és a termálfürdőben. Ha viszont néhány alapszabályt betartunk, akkor minimálisra csökkenthető a fertőzés veszélye.

Dr. Rozgonyi Ferenc, a Semmelweis Egyetem Bőr, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának professzora szerint az egyik ilyen alapszabály, hogy semmilyen sérüléssel nem szabad strandra, uszodába vagy termálfürdőbe menni. Nemcsak a nagyobb sebekkel, hanem a kisebbekkel sem: például ha valaki elvágta az ujját, lehorzsolta a térdét vagy van egy berepedés két lábujja között. Hozzátette: azt is meg kell próbálni elkerülni, hogy a medence vize az ember szájába kerüljön és lenyelje.

Sérüléssel tilos pancsolni

A hideg vizes medencéknél – az egyetemi tanár szerint – nem elsősorban a víz okozza a problémát – hiszen azt fertőtlenítik, és a klór pusztítja a kórokozókat -, hanem a medence partja, a strand kövezete és a zuhanyzó. Ezeken a területeken könnyen kerülhet a bőrre baktérium vagy gomba, ami a sebbe vagy a sérülésre jutva fertőzést okoz. Ha valaki gombás lábbal beáll a zuhanyozóba, akkor az utána következő megfertőződhet – tette hozzá. Mindezek miatt is nagyon fontos a lábmosó használata, amely megakadályozza, hogy kosz kerüljön a medencébe és fertőtleníti is a lábat. A zuhanyozóban pedig ajánlott papucsban beállni a víz alá.

Dr. Rozgonyi Ferenc hangsúlyozta: ha valakin nincs sérülés, akkor is van ugyan esély a megfertőződésre, de lényegesen kisebb. A kórokozók igyekeznek megtapadni a bőrön, a szőrzeten és a nyálkahártyákon, de ha valaki strandolás után alaposan és rendszeresen tisztálkodik szappannal és folyóvízben, akkor ezek nem okoznak bajt.

A lehetséges veszélyforrások közt említette azt is, ha valaki megsérül sportolás közben a strandon. Amennyiben ez megtörténik, mindképpen orvoshoz kellene vinni, mert például a trágyás-földes-poros pályán a tetanuszbaktérium spórája is bekerülhet a sebbe.


Fotó: MTI / Kollányi Péter

Kullancsok és nemi betegségek

Aki tölgyfa alá fekszik árnyékba a strandon, illetve bárhol, sokkal nagyobb eséllyel kap kullancsot, mint más fa alatt. A kullancs pedig számos kórokozót hordozhat és csípésével, nyálával fertőzi a szúrt-csatornát, s onnan a kórokozó a vérbe, majd az agyhártyára kerülhet és gyulladást okozhat. Érdemes strandolás után megvizsgálni a testet, nincs-e rajta kullancs, s ha van eltávolítani.

A mikrobiológiai diagnosztikai és tudományos szaktanácsadó a meleg vizes medencékkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekben minden széklettel szóródó baktérium és vírus egy bizonyos ideig életben marad, sőt – ha szerves anyagok is kerülnek a 30-38 C-fokos vízbe – akkor a baktériumok gyorsan el is szaporodnak. Az ilyen baktériumok vagy vírusok a lenyelt vízzel hasmenést okozhatnak.

A termálvizeket fertőtlenítik ugyan bizonyos módszerekkel, de itt is könnyű fertőzést kapni: ha olyan ember megy a meleg vízbe, akinek valamilyen nemi szervi fertőzése van, megfertőzhet másokat is, a nemi betegségeket okozó baktériumok ugyanis itt szintén elszaporodhatnak és fertőzést okozhatnak.

Alapos tisztálkodással megelőzhető

Az ÁNTSZ közleménye szerint a medencés strandok döntő többsége Magyarországon szabályosan, a közegészségügyi előírásokat betartva működik. A víz minőségét mikorbiológiailag folyamatosan ellenőrzik az ÁNTSZ szakemberei és laboratóriumai.

Rozgonyi Ferenc professzor hangsúlyozta: leginkább azok vannak veszélyben, akik meleg vízben töltenek el hosszú időt, és utána egyáltalán nem vagy csak sima vízzel mosakodnak meg, a megfelelő higiénés állapotú fürdőhelyeken a strandolás utáni alapos tisztálkodással minimálisra csökkenthető a fertőzés kockázata.

Inkább a férfiak égetik magukat

Egyelőre alig hatnak az elmúlt évek felvilágosító kampányai, még mindig felelőtlenül napoznak a magyarok. Az emberek fele legfeljebb akkor használ naptejet, ha már égeti nap, a férfiak harmada pedig még ekkor sem foglalkozik bőre védelmével.

Ezzel szemben a nők csaknem fele kerüli a napozást a déli órákban – derül ki az egyik, nyári kellékeket gyártó cég felméréséből. Kattintson a részletekért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik