Szórakozás

Dallos Bogi a legsikeresebb magyar fiatal a Forbes szerint

Ő maga ezt a tényt nagyon menőnek tartja.

A Forbes minden évben elkészíti a 30 sikeres magyar 30 alatt listáját, amiben a legsikeresebb magyar fiatalokat mutatja be. Idén a 23 éves Dallos Bogi került a lista első helyére, amiről az RTL Klub műsora, a Fókusz riportot készített az énekesnővel. Dallos elmondta, hogy nem számított a jelölésre, de ez volt az egyik legnagyobb álma, hogy szerepeljen a Forbes listáján.

Tök menő, hogy végülis a húszas éveim elején sikerült ezt elérni, úgyhogy nagyon büszke vagyok. Azért is, mert tudom, hogy a szüleimnek, a nagymamámnak is nagy büszkeség. Inkább az, hogy a szeretteimnek is mutathatom, hogy azért mégis csak nem volt kár engedni, hogy Bogi énekeljen.

Dallos egyébként 2014-ben robbant be a köztudatba a We All című számával, ami a Dal döntőjébe jutott, tavaly pedig az X-faktor egyik mentora volt.

Dallos Bogi: Néha random módon sírógörcsöm van
Megváltoztatta a járványhelyzet.

Kiemelt kép: Instagram/@dallosbogi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik