Nagyvilág koronavírus

Horvát miniszter: a határok összehangolt feloldására van szükség

A koronavírus okozta járványhelyzet alakulásának figyelembevétele mellett az uniós határok felelősségteljes, összehangolt, ellenőrzött és fokozatos feloldására van szükség a turisztikai ágazat fellendülése érdekében - közölte az Európai Unió soros elnökségét betöltő Horvátország turizmusért felelős minisztere az uniós tagországok szakminisztereinek videókonferenciáját követően szerdán.

Gari Capelli Zágrábban tartott online sajtótájékoztatóján elmondta, a miniszterek annak fontosságát hangsúlyozták, hogy az uniós tagállamok átlátható és egységes útmutató alapján kezeljék a határok ellenőrzésének rendszerét, kiszámíthatóvá téve ezzel a határátlépés forgatókönyvét tagállami és uniós szinten. Mindezt a járványhelyzet függvényében a tagországok közötti kétoldalú megállapodásoknak kell könnyíteniük és gyorsítaniuk a turizmus fellendítése érdekében – tette hozzá.

Ami a szektort ért károkat illeti, a miniszter azt mondta, az unió 2021 utáni, hétéves költségvetésének (MFF), valamint a kilábalási tervnek együttesen választ kell adnia minden kihívásra, a fellendüléshez szükséges pénzügyi eszközökre.

Azt hangsúlyozta, hogy a tagállamok közötti koordináció és az információk uniós szintű megosztására van szükség a kilábaláshoz a koronavírus okozta járványból, a turisztikai ágazat újraindításához. Elengedhetetlenek a további egyeztetések arról, hogyan lehet nemzeti szintre ültetni az unió turizmusra vonatkozó iránymutatásait – mondta.

Elmondta azt is, Thierry Breton belső piacért felelős biztos a tanácsülésen arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság május 27-én bemutatni tervezett helyreállítási terve konkrét részelteket és jelentős finanszírozást tartogat a gazdaság húzóágazata, a turisztikai szektor számára. A miniszterek ezzel összhangban  aláhúzták, hogy a turizmus helyreállítása során bármiféle megkülönböztetés megengedhetetlen – közölte.

A horvát szakminiszter hozzátette, a határok fokozatos és ellenőrzött újranyitása, valamint a biztonságos utazás szavatolása egy felelősségteljes kontinens üzenetét hordozza Amerikától a Távol-Keletig.

Kiemelt kép: DENIS LOVROVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik