Nagyvilág koronavírus

Nem az 1. számú beteg volt az első koronavírusos Olaszországban

A milánói Poliklinika kórház kutatói vérminták elemzéséből kimutatták, hogy az új koronavírus már jelen volt Olaszországban a február 21-i első igazolt megbetegedés előtt. A szakemberek olyan véradók véletlenszerűen kiválasztott mintáit elemezték, akik nem mutattak semmilyen tünetet az első olasz megbetegedés felbukkanása előtt.

A donorok 4,6 százalékánál találtak a koronavírus elleni antitesteket  a járvány kezdetének idejéből. A kutatók szerint 20 tünetmentes vírushordozó közül egynél alakult ki immunitás, ami azt jelzi, hogy a tömeges immunitás még nagyon távoli. Ez az arány azóta hét százalékra emelkedett április elejére, amikor Olaszországban a tetőfokán volt a járvány.

Milánói kutatók már korábban feltételezték, hogy az olaszországi járvány jóval azelőtt kezdődhetett, hogy az első pácienst hivatalosan diagnosztizálták volna a lombardiai Lodi megye Codogno városában.

Az Olaszországban az 1. számú páciensként ismert férfi február 16-án lázasodott be, majd egyre rosszabbul lett, ezért bement a codognói kórházba, de miután nem említette, hogy Kínában járt volna, hazaengedték. Éjszaka a felesége kíséretében ment vissza, annyira rosszul volt. Azonban nem különítették el, így a kórházban is több embert megfertőzhetett, mire a feleségének eszébe jutott, hogy a férje egyik munkatársa egy hónappal korábban jött haza Kínából, és vele azóta többször is találkoztak. Ezután tesztelték koronavírusra, és kiderült, hogy pozitív a minta. A 38 éves férfi addigra több hét alatt sok embert megfertőzhetett, akik aztán továbbadták a vírust, ez vezetett a környező tíz település vesztegzár alá helyezéséhez.

A 38 éves férfi több hétig válságos állapotban volt, de azóta felgyógyult. Elhunyt viszont a betegségben az édesapja.

Kiemelt kép: Codognói utcakép a kijárási korlátozások enyhítése után. Fotó: Miguel Medina / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik