Tech

Ezekkel a mobilokkal a legelégedettebbek a vásárlók

Az Apple legyűrte a Samsungot az American Customer Satisfaction Index (ACSI) friss adatai szerint. Az amerikai fogyasztók elégedettségét mérő, mintegy félmillió vásárló bevonásával készült felmérés májusi jelentése alapján az iPhone készülékekkel a vásárlók 82 százaléka elégedett, míg a samsungosoknál 81 százalék lett az összesített szám. Tavaly még mindkét gyártó fej-fej mellett 81 százalékot kapott. Az elemzők szerint a fölény betudható az iPhone 11 népszerűségének, ami többek közt a fejlettebb kamerarendszerrel és a jobb akkumulátorral is magyarázható.

Ugyan míg az iPhone-osok a legelégedettebbek, a Samsung modelljeinek egyenként sikerült kiemelkedő helyre kerülniük. A Galaxy Note 9 például a toplista élén landolt 85 ponttal, míg az Apple iPhone XS Max-szal együtt megosztott második helyezést értek el a Samsung Galaxy S9+ és a Galaxy S10 készülékek, mind 84-84 ponttal.

Érdekes módon az Apple legújabb csúcsmodelljei a várakozásokkal ellenben alacsonyabb értékeléseket értek el. Az iPhone 11 alapmodell 82 pontot, a Pro 81-et, míg a méretes Pro Max 82 pontot kapott. A 83 pontot elért iPhone 8 Plusszal is még teljesen elégedettek a mobilozók. A legfrissebb almás mobilra, a 2020-as iPhone SE-re vonatkozóan még nincsenek adatok, hiszen a vizsgált időszakban még nem volt kapható.

Fotó: ACSI

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik