Márciusban újabb 11 milliárd forintot fizetett ki a költségvetésből a kormány a Paks II Zrt.-nek tőkeemelésre – vette észre a Népszava a Magyar Államkincstár adataiban. A gyakorlat szerint a cég akkor hív le állami pénzt, ha fizetnie kell az orosz Roszatom számára az elvégzett munkákért. A pénzből nagy valószínűséggel orosz terveket fizetnek ki – írja a lap.
Amikor amúgy fizetni kell a paksi atomerőmű-projekt következő részletét, akkor „a kormány e pénzeket négyötödrészt orosz hitelből hívja le, majd azokat más forrásból 90 napon belül előtörleszti, így megtakarítva az orosz kamat jó részét. Igaz, a tőkevisszafizetés 2026 március 15-i kezdőnapjának átütemezéséről mindmáig nem sikerült megegyezniük Moszkvával.”
Idén eredetileg 77 milliárd forintot terveztek fizetni a két új blokk építéséért, de ebből 37 milliárdot lecsippentett a kormány a koronavírus-járványra hivatkozva.
A költségfelezés ellenére az Orbán-kormány lendülete töretlennek látszik, írják. Három hete Süli János illetékes tárca nélküli miniszter örömmel jelentette, hogy megkapták Brüsszel előre hozott földmunkákra vonatkozó engedélyét. Süli nemrég azt is említette, hogy a pénzügyi átcsoportosítás a beruházás megvalósítását nem veszélyezteti.
Kiemelt kép: Gõzcserélõ a Paksi Atomerõmû gyakorlóreaktorában 2019. június 25-én. MTI/Sóki Tamás