Élet-Stílus

Justin Bieber felesége most azért szomorkodik, mert nem szűzen ment férjhez

Azt mondta, sokáig bűntudata volt emiatt.

Justin Bieberről még az is tudja, hogy házas és nagyon vallásos, aki nem feltétlenül foglalkozik az énekes magánéletével. Bieber ha megszólal, akkor vagy korábbi depressziójáról beszél, vagy a templomokról és kedvenc lelkipásztorairól, esetleg arról, hogy mennyire szereti feleségét, Hailey Baldwint Biebert. Ja, meg néha beszél a szexről is, esetleg a szex és a vallás kapcsolatáról, amit most Bieber felesége fejtett ki jobban.

Jézus Krisztus Szupersztár: Justin Bieber celeblelkészekkel hirdeti az igét Hollywodban
Az énekes az lett az amerikai pünkösdi-karizmatikus egyháznak, mint Tom Cruise a szcientológiának, vagy Madonna a kabbalának.

Hailey Bieber az egyik legnagyobb pünkösdi karizmatikus egyház, a Hillsong YouTube-csatornáján adott interjút, amiben arról beszélt, hogy házasságuk első hónapjaiban folyamatosan lelkiismeretfurdalása volt, mert már közvetlenül esküvőjük előtt megtartóztatták magukat, korábbi kapcsolataikban nem így tettek. Hónapokig szenvedett az emiatt érzett bűntudattól, és azt kívántam, bárcsak tisztán ment volna férjhez, de aztán rájött, hogy „mindannyiunk életében van valami olyan, ami miatt bűntudatunk van, amit szégyellünk, de ettől még nem az határoz meg minket, így párkapcsolatunkat sem.”

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik