Tudomány koronavírus

A kórházban kezelt koronavírusosok egyharmadának károsodik a veséje

A kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek egyharmadánál jelentkezik akut vesekárosodás, és mintegy 15 százalékuknak van szüksége dialízisre egy csütörtökön bemutatott amerikai kutatás szerint – írja az MTI.

A kutatást a Northwell Health, New York állam legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának kutatócsapata végezte.

„A kórházi kezelésre felvett első 5449 páciens 36,6 százalékánál alakult ki akut vesekárosodás” – közölte Kenar Jhaveri, a New York-i Great Neckben lévő Hofstra-Northwell intézet nefrológusa. Az intézmény kutatási eredményeiről a Kidney International című szaklapban számoltak be.

Akut vesekárosodás akkor történik, amikor a vese képtelenné válik szűrőfeladata ellátására. Azoknak a pácienseknek, akiknél veseelégtelenség lépett fel, 14 százaléka szorult dialízisre – fejtette ki Jhaveri.

Ez az eddigi legnagyobb, a Covid-19-betegek vesekárosodását vizsgáló tanulmány.

Megállapították, hogy a veseproblémák hamar jelentkeznek, a páciensek 37,3 százaléka vagy már elégtelen veseműködéssel érkezett a kórházba, vagy a felvételt követő 24 órában alakult ki náluk a betegség.

Sok esetben a veseelégtelenség abban az időszakban lépett fel, amikor a súlyosan beteg pácienst lélegeztetőgépre kellett tenni – mondta Jhaveri.

A kutatásban vizsgált több mint ezer, lélegeztetőgépre kapcsolt páciens 90 százalékánál alakult ki akut vesekárosodás. Azon 925 beteg között, akinek nem volt szüksége gépi lélegeztetésre, 21,7 százaléknál alakult ki vesekárosodás.

Koronavírus - Még több hír a témában

Jhaveri kiemelte: a nagyon beteg pácienseknél gyakran alakul ki veseelégtelenség, amikor betegségük súlyosabbá válik. „Ez nem specifikusan a Covid-19-re jellemző. Inkább attól függ, mennyire beteg az illető” – mondta a szakértő.

Ugyanakkor hozzátette: a betegség kockázatának kitett páciensek arányának ismerete segíthet a kórházaknak abban, hogy felmérjék, mennyi és milyen eszközre és munkaerőre van szükségük.

Kiemelt kép: Maxime Fraisse /Hans Lucas /AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik