Belföld

Tizenhat év fegyházat kértek a budai parókás rablóra – videó

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azzal a 39 éves férfival szemben, aki kétszer is ki akarta rabolni ugyanazt a lakást Budán.

A férfi tavaly február elején magához vett egy fegyvernek látszó tárgyat, símaszkot húzott a fejére, majd betört a II. kerületi családi házba. Már össze is készítette a szajrét, amikor épp hazaért a tulajdonos. A férfi fegyverrel fenyegette, majd készpénz átadására kényszerítette. A lakó egymillió forintot adott neki, majd a rabló a pénzzel távozott.

A férfi az újabb zsákmány reményében három hónappal később álruhába öltözve, hosszú vörös parókában visszatért a helyszínre, ahol megvárta és kényszeríteni próbálta a hazatérő tulajt, hogy adjon át még pénzt. A házgazda azonban nem tett eleget a felszólításnak, és a szomszéd házak felé segítségért kiabált, amelynek hatására a támadó elmenekült.

A gyors és alapos felderítés alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozói a Célkörözési Osztály, és a Terrorelhárítási Központ bevonásával már elfogták a férfit.

Az ügyészség fegyveresen elkövetett rablás, minősített magánlaksértés és személyi szabadság megsértése miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra.

Az ügyészség 16 év fegyházat kért a férfira arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. A férfi jelenleg is börtönben van egy másik bűncselekmény miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik