Bár a kijárási korlátozások előtt megugrott az óvszervásárlás, és a szexjátékszerek is nagyon fogytak, arra utalva, hogy a lakásba kényszerült emberek szexeléssel fogják elütni az otthon töltött időt, végül mégis pont az ellenkezője történt. Ezt állítja az egyik legnépszerűbb óvszermárkát birtokló brit cég, a Reckitt Benckiser vezérigazgatója – írta a BBC és a Guardian.
Laxman Narasimhan elmondása szerint Nagy-Britanniában “jelentősen” kevesebbet szexelnek az emberek, mint a március végén bevezetett kijárási korlátozások előtti időszakban, és ugyanez a helyzet Olaszországban is, ahol “sokat csökkent” a szexeléssel töltött alkalmak száma.
Narasimhan közlése szerint a bezártsággal együtt járó feszültség miatt szexelnek kevesebbet az együtt élő párok, az alkalmi kapcsolatok száma pedig a korlátozások miatt csökkent, mert nincsen lehetősége az embereknek ismerkedni.
Ez meg is látszik az óvszereladásokban, amelyek a járvány miatt jelentősen csökkentek. A Reckitt Benckiser arra számít, hogy a kijárási korlátozások megszüntetése után a piaci helyzet javulni fog, és az emberek újra elkezdenek szexelni, és óvszereket vásárolni. Narasimhan elmondása szerint ez történ Kínában, ahol a karanténok megszüntetése után az óvszereladások visszatértek a járvány előtti szintre.
Bár a fogadóirodák azt jósolták, hogy 2021-ben jelentősen meg fog nőni a szülések száma, mert az otthon maradó párok szexeléssel fogják eltölteni az időt, szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy ez nem valószínű – írta a BBC. A gyerekáradatra számító emberek arra az elméletre hivatkoztak, hogy a szülések száma jelentősen nő az olyan országos krízishelyzetek után, mint például a második világháború, de szakértők szerint a járványhelyzetek után jellemzően ennek pont az ellenkezője igaz.
A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages