Tudóshiány várható
2010-2015-re a műszaki és természettudományokban a különböző K+F-ráfordítások szerinti forgatókönyveknek megfelelően 6-10 ezer kutatóval lesz kevesebb a szükségesnél – derül ki egy friss kutatásból.
A tiltakozólevél időzítést viszont rossznak tartja az elnök, hiszen a költségvetési sarokszámokat a parlament elfogadta, és így már csak a fejezeten az MTA költségvetését lehetne átcsoportosítani. Ez pedig a tudománynak nem jelentene többletforrásokat.
Vizi E. Szilveszter elismeri, hogy a tudománynak még mindig kicsi a lobbiereje a költségvetési osztozkodásban. Pedig ahogy az Európai Unió minden dokumentuma kimondja, Amerikával és a Távol-Kelettel szemben csak az e célra szánt összegek növelése lehet földrészünk egyetlen esélye.
Az alkalmazott kutatás és fejlesztés konkrét gazdasági hasznát a közvélemény sem igen ismeri fel. Példaként Vizi a martonvásári gabonanemesítési kutatások eredményeit említette, amelyek az elmúlt öt évben éves átlagban számítva mintegy 70 milliárd forint termelési értéket jelentettek. Hasonló nagyságú a gyógyszerkutatásban vagy a számítástechnikában elért akadémiai kutatások pénzben mért nyeresége is – tette hozzá az elnök.