Belföld

Jelentkezett az ötöslottó rekordnyertese

Majdnem napra pontosan egy hónappal ezelőtt, március 28-án született az ötöslottó történetének legnagyobb nyereménye, amikor egy magyar szerencsés 6,432 milliárd forinttal gazdagodott. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett, írja a Blikk.

A nyertesnek a bevett gyakorlat szerint felajánlották, hogy névtelenül kitölthet egy kérdőívet, amelyben információkat árulhat el magáról, játékszisztémájáról, életéről úgy, hogy anonimitása biztosított marad.

Ezek alapján a lottónyertesről azt lehet tudni, hogy

  • vidéken adta fel a szelvényt;
  • önállóan, véletlenszerűen kiválasztott számokkal játszott;
  • az interneten értesült arról, hogy nyert, és elsőként a párját értesítette a hírről;
  • évente mindössze néhány alkalommal ad fel szelvényt, szelvényfeladási stratégiája így nem is volt;
  • arra számít, hogy teljesen megváltozik az élete, nyereménye hatással lesz baráti és családi kapcsolataira is;
  • tárgyi dolgokra, így autóra és lakásra is költ majd a nyereményből, de pénzügyi szakember segítségével befektetni is fog, valamint szűkebb családja is részesül majd az összegből.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik