Pénteken az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) úgy határozott, hogy a csoportmérkőzések végeredményei alapján meghatározza a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét.
A döntés szerinta PSG, Kiel és Barcelona hármasa mellett a Telekom Veszprém jutott Final Fourba, azonban a még versenyben lévő Szegedet kiejtette. Mikler Roland, a szegediek kapusa értelemszerűen felháborodott.
Nagyon felháborító, bízom benne, hogy ez valami áprilisi tréfa, mert nem tudom hova tenni. Ha már megrendezik, akkor rendezzék meg úgy, ahogy annak lennie kell, és akkor játsszák le azok a csapatok egymás ellen a mérkőzéseket, akiknek még nyitott a kapu arra, hogy eljuthassanak a Final Fourba, hiszen az egész szezonban azért küzdöttek. Miért veszik el a lehetőséget azoktól a csapatoktól, akiknek még nyitott lett volna a kapu?
– modnta az EHF döntéséről Mikler Roland az M4 Sportnak.
Mikler egyelőre nem tud örülni annak, hogy szintén az EHF határozatának hála biztosan vb-résztvevők a 2021-es tornán.
Kiemelt kép: MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance