Tudomány

Jó, ha tudod, mert ez a közös jövőnk érdeke!

Nemzetközi előrejelzések szerint a Földön jelenleg több mint egymilliárd ember dohányzik, hazánkban pedig 2 millióan cigarettáznak. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikája sem kecsegtetőbb. A szervezet évente megjelenő körképe szerint Magyarország, sajnos, dobogós a dohányzók arányszáma tekintetében az OECD országok között, miközben a cigarettázás a saját és mások szervezetére is káros.

Cigarettázáskor ugyanis nem csupán a dohányos szervezetét érik a füstben keletkezett káros anyagok, hanem a környezetében lévőkét is, ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom.

Az evidencia, hogy a dohányzás káros az egészségre. Azt viszont már kevesen tudják, hogy pontosan mivel okoz bajt ez a rossz szokás. A legtöbben a nikotint kiáltják ki a betegségek kialakulásáért leginkább felelős anyagnak, pedig az elsődleges veszélyforrás nem más, mint az égés, és az égés során keletkező füst és az abban lévő vegyi anyagok.

Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel jut be a szervezetünkbe. A nikotinról köztudomású, hogy komoly függőséget okoz, valamint olyan mellékhatásokkal járhat, mint például a fejfájás, szédülés, ugyanakkor ma már a témában jártas vezető tudományos szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban nem a nikotin, hanem az égés és a füst az, amelyek a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért felelősek. A füstben ugyanis a kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Az egész társadalmunkat érinti

Dohányosként minél tovább folytatjuk a cigarettázást, annál többet kockáztatunk, ezért a legjobb megoldás, ha rá sem szokunk. Ezt nem csak saját magunk, de a körülöttünk lévők érdekében is érdemes megfontolni. Azáltal, hogy nem gyújtunk rá, rengeteg káros anyag szervezetbe jutásától kíméljük meg magunkat és a környezetünket.

Ha pedig már dohányzunk, akkor igyekezzünk minél előbb leszokni, hiszen a leszokással egyértelműen és idővel arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége. Ezért, ha már dohányzunk, a leghatékonyabb és legeredményesebb módja az ártalomcsökkentésnek, ha felhagyunk a káros szokással.

A dohányosok egy része azonban minden figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba a dohányzást. Azok számára, akik valamiért nem mondanak le ezen káros szokásukról, ma már a tudomány és a technológia fejlődésének köszönhetően – úgy, mint az energetikai szektorban vagy az autógyártásban, a dohányiparban is – megjelentek egyéb alternatívák, így például a különféle, úgynevezett füstmentes technológiák, amelyek csökkenthetik a dohányzás okozta ártalmakat. Azt azonban tudnunk kell, hogy ezen új technológiai vívmányok használata sem lehet soha olyan hatékony az ártalmak kiküszöbölésében, mintha el sem kezdtük volna használni a dohány- és nikotintartalmú termékeket, illetve, ha leszokunk a dohányzásról. Lényeges kiemelni, hogy számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek a szervezetre és a környezetre gyakorolt hatása teljesen eltérő. A technológiákon belül is óriási különbségek vannak attól függően is, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

Fontos azonban tudni, hogy ezek a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást, illetve ezen technológiák hosszú távú hatása egyelőre nem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

A dohányzás ártalmainak kiküszöbölésének a leghatékonyabb módja, ha nem dohányzunk. Dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja.

Kiemelt kép: Getty Images

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

ÉRDEKEL A TÉMA?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésed, nézz körül a tudományos cikkeink között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket találsz a dohányzás jövőjével kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik