Mi kellene ahhoz, hog a világ jobb, élhetőbb legyen? – idézte a Kalkuttai Teréz anyához intézett újságírói kérdést Áder János. A köztársasági elnök nagypénteki beszédében a választ is elmondta: változni kell, önnek és nekem. Ebben látta a szent a jobb élet garanciáját, mindannyiunknak azt üzente, hogy van tennivalónk.
A politikus beszéde elején arra emlékeztetett, hogy az év elején még nem gondoltuk, a tavaszra a feje tetejére áll a világ. Ám az utóbbi hónapokban új kor kezdődött, amelyben a fejlődést visszaesés, a szabadságot korlátok váltják. Elveszett a biztonságérzetünk, a szabad mozgás lehetősége, sokaknak a munkája is veszélybe került.
Mint mondta, ezen a húsvéton nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként, sem családként. Ezek a napok most nem az ünneplésről, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról szólnak. Ennek jegyében köszönetet mondott nagyon sokaknak az idősz szimszédnak segítőktől a maszkokat varrókon és az orvosoknak, ápolóknak szállást, étkezést nyújtokon át az egészségügyben dolgozókig.
Áder rögzítette, van valami, amivel mindenki kiveheti a részét a védekezésből. Ez pedig a türelem. Azzal, hogy lemondunk a nagyobb térről, a szabadsgáról, teret adunk a gyógyulásnak. Ha elfogadjuk a nehéz szabályokat, részesei leszünk a járványt leküzdő erőfeszítéseknek.
Azt a kérte az államfő, gondoljunk azokra, akik a legközelebb állnak hozzánk. Azért, hogy tudjuk, kikért kell türelmesnek lennünk.
Mint mondta:
Életet mentünk, ha húsvétkor betartjuk a korlátozásokat. Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk. Ezt kell tennünk. Ahogyan Teréz anya mondta: önnek és nekem.
Kiemelt kép: Kisbenedek Attila / AFP