Belföld

Nem szabadulhat az élettársa férjét hét lövéssel kivégző volt főnyomozó

Fotó: Neményi Márton / 24.hu
Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Továbbra is börtönben marad az a volt kiemelt főnyomozó, akit 18 év fegyházra ítéltek 2007-ben azért, mert agyonlőtte az élettársa férjét. A Szegedi Törvényszék ugyanis nem engedélyezte az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt elítélt Rozsi Attila feltételes szabadlábra helyezését.

A bíróság igazságügyi pszichiátriai és pszichológiai szakértőkkel, valamint az elítélt távmeghallgatásával vizsgálta, hogy Rozsi miként képzeli el további életét.

A törvényszék megállapította, hogy a férfit a büntetése alatt mindössze egy alkalommal kellett felelősségre vonni, ezzel szemben 27 jutalmat kapott a börtönben és dolgozik. A szabadulása esetére a lakhatása, valamint a munkába állása is megoldottnak látszik.

Rozsi magatartása azonban mindezek ellenére sem tekinthető teljesen kifogástalannak, és a személyisége alapján továbbra is tartani lehet attól, hogy a jövőben akár élet, illetve testi épség elleni bűncselekményt követhet el, ezért a bíróság nem engedélyezte a feltételes szabadságra bocsátását.Rozsi Attilát, a pécsi rendőrkapitányság egykori kiemelt főnyomozóját tizenhárom évvel ezelőtt ítélték 18 év fegyházra amiért 2000 februárjában agyonlőtte az élettársa férjét a Baranya megyei Vokányban.

A férfi 1998-ban szerelmi, majd élettársi kapcsolatot létesített a kapitányságon dolgozó kolléganőjével. A korábbi házasságok felbontása azonban elhúzódott a nő férje miatt. A helyzetet a rendőr őrnagy a férfi megölésével akarta megoldani, erről egy bűnöző ismerősének is beszélt. Egy fegyvergyűjtőtől még korábban vásárolt egy 22-es kaliberű hatástalanított, de visszaélesített pisztolyt az ahhoz készített egyedi hangtompítóval és lézeres irányzékkal együtt.

Szerzett egy régi autót a gyilkossághoz, majd egy hamis bosnyák rendszámot szerelt rá. Az ominózus napon bement a férj házába, ahol a férfit dulakodás után hét lövéssel megölte. A gyilkos fegyvert a helyszíntől hat kilométerre egy patakba dobta, ahol néhány nappal később a helybéliek megtalálták.A rendőrség az őrnagyot és élettársát néhány napon belül elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte, munkaviszonyukat megszüntette, ám a vádemeléshez nem találtak elég bizonyítékot, ezért később szabadon engedték őket. Az ügy adatait később újraértékelték, és vádat emeltek a férfi ellen.

Bár a Rozsi mindvégig tagadta bűnösségét, az első- és a másodfokú bíróság is úgy ítélte meg: az ügy bizonyítékai olyan zárt logikai láncot alkotnak, melynek alapján egyértelmű, hogy a gyilkosságot a volt rendőrtiszt követte el. A Baranya Megyei Bíróság első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a volt rendőrtisztet, a Pécsi Ítélőtábla azonban 18 év fegyházra enyhítette a büntetését.

Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik