Belföld koronavírus

Kormányszóvivő: Célunk a munkahelyek megtartása és újak teremtése

A kormány célja, hogy megtartsa a munkahelyeket a koronavírus-járványban, és azok helyett, amelyek megszűntek, újakat teremtsen, mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A szóvivő emlékeztetett, 660 milliárd forintot különítettek el a járvány elleni védekezésre – mint például eszközök beszerzésére –, de van egy gazdaságvédelmi akcióterv is, amiről a következő napokban adnak részletes tájékoztatást a kormány tagjai.

Ez az ország történelmének legnagyobb gazdaságélénkítő csomagja lesz

– tette hozzá Szentkirályi Alexandra.

Elmondta, a mostani helyzetre nem volt példa az elmúlt évtizedekben, ezért szükség van az összefogásra és a közös teherviselésre, viszont pártpolitikai szempontoknak nincs helye.

Orbán Viktor: Annyi munkahelyet fogunk létrehozni, amennyit a koronavírus elpusztít
Az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárától kapott levelet a miniszterelnök, amit ritka megtiszteltetésnek élt meg.

Szentkirályi Alexandra megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját, és elmondta, a félmillió forintnyi plusz juttatást még a nyár folyamán megkapják.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik