Foci

Buzsáky kezdőként játszott a QPR-ban

Hosszú idő után kezdett a Queens Park Rangersben a magyar középpályás, ezzel együtt a londoniak kikaptak a Newcastle otthonában.

Furcsa mérkőzést játszott egymással a Newcastle United és a Queens Park Rangers az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában.

Ugyanis a QPR-nak voltak nagyobb helyzetei, köszönhetően többek között a magyar középpályásnak, Buzsáky Ákosnak. A londoniak új menedzsere, Mark Hughes ugyanis a kezdőbe jelölte a magyart, aki a 76. percig a pályán is volt (akkor Macheda állt be a helyére).

Buzsáky jól játszott. A 7. percben eleresztett lövése után gyönyörő passzal jelentkezett a 31. percben, de Borthroyd tekerése a kapufát érintette. Ekkor már 8-1 volt a kapuralövések aránya a vendégek javára (a 16. percben Wright-Phillipsnek volt nagy lehetősége).

A 34. percben Taylor is mesteri csavarásal jelentkezett, a labda ezúttal is a Szarkákkal volt a kapufával egyetemben. A 37. percben egy védelmi helyezkedési hiba miatt Besthez került a labda a bal oldalon, ő pedig 12 méterről kilőtte a Queens Park Rangers kapuját (1-0).

A fordulást követően is voltak jó pillanatai a vendégeknek, köztük Buzsákynak. A korábban sokat mellőzött és sérült középpályás az 51. percben remek beíveléssel jelentkezett, a visszafejes után Mackie az égbe lőtt.

Mark Hughes tehát menedzserként elszenvedte 82. vereségét (mellette 91 győzelem és 68 döntetlen áll a neve mellett), viszont jó előjel, hogy Buzsákynak bizalmat adott.

Eredmény – Premier League
Newcastle – Quuens Park Rangers 1-0 (1-0)
gólszerzők: Best (37.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik