Élet-Stílus

25 ezren randiztak Sanghajban

A kínai szerelem- és házasságvásáron tömeges rapid- és vakrandit tartanak, és sok szülő is ellátogat felmérni a piacot.

A kínai sajátosságnak számító, ötödik éve megrendezett “szerelem- és házasságvásárnak” keresztelt társkereső idén is felülmúlta a várakozásokat, igaz, a rendezvénynek akkora a sikere, hogy már a korábbi években is limitálni kellett a létszámot – mondták a szervezők a helyszínen az MTI tudósítójának. A több mint 25 ezer szingli mellett mintegy öt-hatezer szülő is megjelent, sokan jellemzően nem is gyerekeikkel, hanem azok helyett jöttek “felmérni a piacot”.

Információs kártyákról tájékozódnak

A kétnapos rendezvény elsősorban a véletlenszerű vakrandikra és a villámgyors ismerkedést jelentő “rapid randikra” alapozott, ami a hosszú asztalok mellett felsorakozó, egymás helyét sebtében váltó férfiak és nők hat-tízperces bemutatkozását jelenti. A villámrandik a szervezők szerint kifejezetten népszerűek az elmúlt évek tapasztalata szerint, azok ugyanis formaságok nélkül teszik lehetővé a kölcsönös szimpátia meglétének felmérését.

A minél sikeresebb párkeresést biztosítandó, a résztvevők egy adatbázisban különböző kritériumok, így foglalkozás, végzettség, magasság és állandó lakhelyük alapján is szűrhetőek voltak, a további részleteket ugyanakkor számos ügynökség csak külön díjért cserébe szolgáltatott. Az elektronikus adatbázis mellett a falakon kiaggatott információs kártyákról is tájékozódhattak a résztvevők, akik hosszú sorokba rendeződve meg is tették ezt.

Hatalmas biznisz a társkeresés

A nemek aránya nagyjából hasonlóképpen alakult a sanghaji rendezvényen, mint korábban, a nők többnyire húszas éveik végén, a férfiak harmincas éveik közepén-végén jártak. Hogy pontosan hány sikeres találkozást hozott az esemény, sajnos nem lehet megállapítani – mondták a szervezők.

A tömeges párkereső rendezvények országszerte nagy népszerűségnek örvendenek és minden alkalommal ezreket vonzanak. A házasulandó korú férfiak gyakori kifogása, hogy munkahelyi elfoglaltságuk miatt nincs idejük párkeresésre, a nők pedig sokkal inkább elvárásaiknak megfelelő férfiak hiányáról panaszkodnak.

Társkereső rendezvényeket ma már kifejezetten a húszas éveikben járóknak vagy foglalkozás alapján is rendeznek, de az 50 év felettiek számára is külön “házasságvásárt” szentelnek.

Hogy a társkeresés milyen hatalmas üzlet ma Kínában, azt jól mutatja, hogy a rendezvényeken párt találni segítő harmadik felek, az úgynevezett “bírák” egy-egy sikeres randevú tető alá hozásával ma akár 15 ezer jüant (540 ezer forint) is megkereshetnek, az ügynökségek pedig ennél is többet, esetenként akár ennek dupláját is elkérhetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik