Szórakozás

Így jutunk el Várkonyi Andreától Hajdú Péter és Iszak Eszter érintésével VV Aurelióig

Így jutunk el Várkonyi Andreától Hajdú Péter és Iszak Eszter érintésével VV Aurelióig

Megrajzoltuk a magyar celebkapcsolati hálót, amiben pár lépés alatt egészen meghökkentő nevekhez lehet eljutni. Nemcsak az ország kicsi, de a celebvilágunk is erősen belterjes.

Nem is olyan régen derült ki, hogy Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás összejöttek, pedig az sem volt feltétlenül nagyon rég, amikor arról brékingeltek a lapok, hogy Zsidró és Dobó Kata egy pár. Mivel Dobónak és Várkonyinak nem Zsidró az első közös pasi az életében, mert ott volt Bochkor Gábor is, muszáj volt összeszedni végre, hogy a magyar celebek közt milyen kapcsolati háló alakult ki az elmúlt évtizedekben.

És amikor végre összeszedtük és elkészítettük a cikk végén látható kapcsolati hálót,

kiderült, hogy összejött egymással Iszak Eszter és Gyurta Dániel,

ami miatt egy kicsit át kellett rajzolni a dolgokat, de szerencsére alapból is mindketten szerepeltek a grafikán, Iszak az exe, Istenes Bence, Gyurta pedig Cserpes Laura miatt, aki pár éve még Berki Krisztián barátnője volt.

Na de folytassuk inkább a már említett Bochkor Gáborral, aki Várkonyin és Dobón kívül együtt volt még Osvárt Andreával, Csisztu Zsuzsával, Molnár Anikóval és Tornóczky Anitával, Medgyessy Péter nevelt lányával. Utóbbin, mármint Tornóczkyn keresztül rögtön eljutunk Hajdú Péterig is, aki 2018-ban vált el Sarka Katától, előtte azonban volt némi köze BB Zsanetthez, Ábel Anitához, Szabó Erikához és Bálint Antóniához is. Sőt, még Oszter Alexandrával is randizgattak egy darabig, ami azért érdekes, mert Oszter járt Berki Krisztiánnal is.

De ugorjunk vissza Molnár Anikóhoz, akit a második Való Világból ismerhetünk. Ő nemcsak Klausmann Viktorral, Kammerer Zoltánnal és Császár Előddel járt, de kavart Majkával is, aki hamarosan elveszi a Dundika néven ismert Majoros Hajnalkát. Dundika előtt a rapper együtt volt Kiss Ramónával, Fresh Andival és Debreczeni Zitával is, aki épp gyereket vár Gianni Annonitól. Debreczeni korábban Harsányi Leventével és Kedves Ferenccel is együtt volt. Ez ugyanaz a Kedves Ferenc, aki Bódi Sylvivel és Zimány Lindával is járt sokáig. És ha már Zimány Linda, ne feledkezzünk el arról sem, hogy ő járt Zentai Márkkal, Dzsudzsák Balázzsal és Kaló Dénessel is, aki Kedvesen kívül egy másik közös exe Bódi Slyvivel.

12 magyar celebpár, akikről elfelejtetted, hogy valaha együtt voltak
Megvan, hogy Majka és Kiss Ramóna jártak? Lehet, hogy már ők maguk sem emlékeznek. Vagy nem akarnak emlékezni.

Most pedig térjünk vissza Berkire, aki tavaly házasodott össze Katona Renátával, de született egy lánya Hódi Pamelától, és egy ideig járt Szabó Zsófival és Kapócs Zsókával, sőt Regős Lilivel is. Utóbbi kettővel egyáltalán nem mellékesen együtt volt Habony Árpád is. Sőt, Habony Kapócsnak még a férje is volt, ahogy házasságot kötött  Kaminski Fannyval is. Kapócs egyébként még járt Kamarás Ivánnal, illetve bizonyos pletykák szerint Krisán Lászlóval is együtt volt, aki pedig Liptai Claudiával járt.

Berkin keresztül jutunk el Szabó Zsófihoz is, aki évek óta házasságban él Kis Zsolttal, előtte azonban többekkel is járt, például Rasztovics Dáviddal, aki egy másik hírességgel, Tóth Gabival is együtt volt egy darabig. De Tóth Gabi kavart még Istenes Bencével, aki bár évek óta együtt van Csobot Adéllal, azt megelőzően járt Kovácsovics Fruzsinával, Iszak Eszterrel és Nádai Anikóval is, aki pedig teljesen komolyan együtt volt Aurelio Caversaccióval, vagyis VV Aurelióval.

Érthető, ugye?

A többit az alábbi terjedelmes kapcsolati hálón nézheti meg.

Grafika: Mészáros Juli/24.hu

 

 

Kiemelt kép: Várkonyi Andrea/Instagram, Hajdú Péter/Instagram, RTL Klub, Iszak Eszter/Instagram

Olvasói sztorik