Nagyvilág koronavírus

Románia: menekülnek az egészségügyi dolgozók

Sorra mondanak fel, védtelennek, terrorizáltnak érzik magukat.

Romániában a biztonságos védőfelszerelés hiánya, a fertőzéstől való félelem miatt felmondási hullám indult el az egészségügyi dolgozók között. Ezt szigorú ellenintézkedésekkel állítanák meg a hatóságok, Temesváron, Szászvárosban és Brassóban mégis teljes kórházi részlegek maradtak személyzet nélkül, írja a Maszol.ro.

Romániában csaknem minden hatodik koronavírusos beteg az egészségügyi dolgozó. Arányuk másfélszerese az olasz vagy francia fertőzött kórházi alkalmazottakénak.

A kórházakat sorra helyezik karantén alá, zárják be, miután fertőzési góccá válnak. A legsúlyosabb a helyzet Suceáván, ahol a megyei kórházban eddig 181 egészségügyi alkalmazottról és 60 betegről bizonyosodott be, hogy elkapta a fertőzést.

A szászvárosi kórház volt az első, ahonnan tömegesen távoztak: hétfőn az intenzív osztály 5 asszisztense, 5 ápolója és  osztályvezető főorvos mondott fel. Hunyad megye prefektusa személyesen győzte meg az asszisztenseket és az ápolókat, hogy térjenek vissza, de az orvos hajthatatlan maradt. Kedden felmondott a temesvári vasúti kórház tíz asszisztense és három ápolója, illetve a brassói pszichiátriai és ideggyógyászati kórház egyik orvosa, hét asszisztense és két ápolója. Aradon nyolc orvos kérte nyugdíjazását és Mioveni-ben is voltak felmondások.

Válaszul Horatiu Moldovan egészségügyi államtitkár közölte: 90 napra növelték a felmondási időt az egészségügyben, vagyis az orvosok, asszisztensek és ápolók felmondásuk után még három hónapig nem hagyhatják ott munkahelyüket. Az államtitkár azt is elmondta: fontolóra vették, hogy katonai rendelettel tiltsák meg az egészségügyben dolgozók felmondását.

Raed Arafat belügyi államtitkár előzőleg közölte, bűntett, ha  szükségállapot idején egy kórházi kezelésre szoruló páciens ellátását megtagadják, az állami egészségügyi dolgozókat szükség esetén pedig máshová is vezényelhetik, amit az orvosok, nővérek, ápolók nem utasíthatnak vissza.

„Terrorizált, félelemben élő” orvosok

Az orvosi kamara arra hívta fel a figyelmet, hogy nem kellene az egészségügyi dolgozókat büntetőjogi szankciókkal fenyegetni, anélkül is rossz pszichés állapotban vannak. Azt írták, a felmondó orvosok, ápolók egy életen át cipelik döntésük terhét, fölösleges felelősségre vonni őket, ahogy megtiltani sem tanácsos  felmondásukat.

Az állásfoglalás szerint a „terrorizált, félelemben élő és habozó” egészségügyi személyzet nem válhat a társadalom hasznára, növeli a műhibák valószínűségét. Az orvosi kamara szerint minden kórházban ki kell alakítani elkülönítő helyiségeket a fertőzöttgyanús pácienseknek, hogy a személyzet védett legyen.

Az orvosi kamara úgy véli, hogy a következő napokban a járvány még súlyosabbá válhat, ezért biztosítani kell a megfelelő körülményeket, hogy tudjon harcolni „a fehérköpenyes hadsereg, és akkor ez teljesíteni fogja kötelességét, kockázatoktól függetlenül!”

Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik